A kilenc csapás – miért kell a fáraó szívének olyan keménynek lennie?

Az ÚR azt mondta Mózesnek: Lásd, olyanná teszlek a fáraó előtt, mintha isten volnál. Testvéred, Áron pedig a prófétád lesz. Te mondj el neki mindent, amit én parancsolok neked. Testvéred, Áron, meg beszéljen a fáraóval, hogy bocsássa el országából Izráel fiait. Én azonban megkeményítem a fáraó szívét, és bár sok jelet és csodát teszek Egyiptom földjén, a fáraó nem hallgat rátok, amíg rá nem teszem kezemet Egyiptomra. Akkor majd kihozom seregemet, az én népemet, Izráel fiait Egyiptomból súlyos ítéletekkel. Majd megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az ÚR, ha kinyújtom kezemet Egyiptomra, és kihozom közülük Izráel fiait.
Mózes és Áron így járt el. Azt tették, amit az ÚR parancsolt nekik.

Mózes nyolcvanesztendős, Áron pedig nyolcvanhárom esztendős volt, amikor a fáraóval beszéltek.
Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek és Áronnak: Ha így szól hozzátok a fáraó: Tegyetek valami csodát! – akkor mondd Áronnak, hogy vegye a botját, és dobja a fáraó elé, hogy kígyóvá változzék! Bement azért Mózes és Áron a fáraóhoz, és úgy cselekedtek, ahogyan az ÚR parancsolta. Áron odadobta a botját a fáraó és szolgái elé, és az kígyóvá változott. Akkor a fáraó is előhívta a bölcseket és varázslókat, és azok, Egyiptom mágusai is ugyanazt tették a maguk titkos mesterségével. Mindegyik odadobta a botját, és azok kígyóvá váltak. De Áronnak a botja elnyelte a botjaikat. A fáraó szíve azonban kemény maradt, és nem hallgatott rájuk – ahogyan megmondta az ÚR.

Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek: Konok a fáraó szíve, nem akarja elbocsátani a népet. Menj el a fáraóhoz reggel, amikor éppen kimegy a vízhez, állj eléje a Nílus partján, és vedd kezedbe azt a botot, amely kígyóvá változott. Ezt mondd neki: Az ÚR, a héberek Istene küldött engem hozzád ezzel az üzenettel: Bocsásd el népemet, hogy szolgáljanak nekem a pusztában! – de te nem hallgattál rám mindeddig. Így szól azért az ÚR: erről tudod meg, hogy én vagyok az ÚR: Én a kezemben levő bottal ráütök a Nílus vizére, és az vérré változik. A Nílus halai elpusztulnak, a Nílus maga pedig megbüdösödik, úgyhogy az egyiptomiak undorodni fognak attól, hogy vizet igyanak a Nílusból. Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Mondd Áronnak, hogy vegye a botját, és nyújtsa ki kezét Egyiptom vizei, folyói és csatornái fölé, tavai és összes vízgyűjtője fölé, hogy vérré váljanak. Legyen vér Egyiptom egész földjén, mind a faedényekben, mind a kőedényekben.
Mózes és Áron úgy cselekedett, ahogyan az ÚR parancsolta. Fölemelte a botját a fáraó és szolgái szeme láttára, ráütött a Nílus vizére, és a Nílus vize mind vérré változott. A Nílus halai kipusztultak, maga a Nílus megbüdösödött, úgyhogy az egyiptomiak nem tudtak inni a Nílus vizéből. Vér volt Egyiptom egész földjén.
De Egyiptom mágusai is úgy cselekedtek titkos mesterségükkel, ezért a fáraó szíve kemény maradt, és nem hallgatott rájuk – ahogyan megmondta az ÚR. A fáraó megfordult, hazament, és nem vette szívére a dolgot.
Az egyiptomiak pedig mind ásni kezdtek a Nílus környékén, hogy vizet ihassanak, mert nem tudtak inni a Nílus vizéből. Hét nap telt el azután, hogy megverte az ÚR a Nílust.

Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek: Menj be a fáraóhoz, és ezt mondd neki: Így szól az ÚR: Bocsásd el népemet, hogy szolgálhasson nekem! Mert ha nem akarod elbocsátani, akkor én békákkal verem meg egész határodat. Békák hemzsegnek a Nílusban, sőt ki is jönnek belőle, és bemennek a házadba, a hálószobádba, az ágyadba, szolgáid házába, néped közé, a kemencékbe, és a sütőteknőkbe. Rád másznak a békák, meg népedre és szolgáidra. Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Mondd Áronnak, hogy nyújtsa ki kezét botjával együtt a folyók, csatornák és tavak fölé, és hozza föl a békákat Egyiptom földjére! Áron kinyújtotta kezét Egyiptom vizei fölé, és a békák feljöttek, és ellepték Egyiptom földjét. De a mágusok is így cselekedtek titkos mesterségükkel, és békákat hoztak föl Egyiptom földjére. Ekkor hívatta a fáraó Mózest és Áront, és azt mondta: Könyörögjetek az ÚRhoz, hogy távolítsa el a békákat rólam és népemről! Én pedig elbocsátom a népet, hogy áldozzék az ÚRnak. Mózes azt felelte a fáraónak: Tetszésedre bízom, hogy mikorra könyörögjek érted, szolgáidért és népedért, hogy kipusztuljanak a nálad és házaidban levő békák, és hogy csak a Nílusban maradjanak meg. Holnapra – felelte a fáraó. Mózes ezt mondta: Úgy lesz, ahogyan mondod, hogy megtudd: nincs hasonló a mi Istenünkhöz, az ÚRhoz. Eltávoznak a békák tőled, házaidból, szolgáidról és népedről, és csak a Nílusban maradnak meg. Mózes és Áron kijött a fáraótól. Mózes azután kiáltott az ÚRhoz a békák miatt, amelyeket a fáraóra küldött. Az ÚR pedig Mózes szava szerint cselekedett. Kipusztultak a békák a házakból, az udvarokból és a mezőkről. Akkor rakásra hányták őket, és bűzlött az egész ország. Amikor a fáraó látta, hogy enyhült a baj, konok maradt a szíve, és nem hallgatott rájuk – ahogyan megmondta az ÚR.

Majd ezt mondta az ÚR Mózesnek: Mondd meg Áronnak: nyújtsa ki botját, és üssön rá a föld porára, hogy az szúnyoggá váljék Egyiptom egész földjén. Így is cselekedtek. Áron kinyújtotta a kezét, és botjával ráütött a föld porára. Ekkor szúnyog lepett el embert és állatot. A föld minden pora szúnyoggá vált egész Egyiptomban. A mágusok is meg akarták tenni titkos mesterségükkel, hogy szúnyogokat hozzanak létre, de nem tudtak. És a szúnyogok ellepték az embereket és az állatokat. Ekkor azt mondták a mágusok a fáraónak: Isten ujja ez! De a fáraó szíve kemény maradt, és nem hallgatott rájuk – ahogyan megmondta az ÚR. Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Állj oda korán reggel a fáraó elé, amikor kimegy a vízhez, és mondd neki: Így szól az ÚR: Bocsásd el népemet, hogy szolgáljon nekem! Mert ha nem bocsátod el népemet, akkor én bögölyöket bocsátok rád, szolgáidra, népedre és házaidra. Bögölyökkel telnek meg az egyiptomiak házai, sőt a föld is, ahol ők laknak. De kivételt teszek azon a napon Gósen földjével, ahol az én népem tartózkodik, és ott nem lesznek bögölyök, hogy megtudd: Én, az ÚR, itt vagyok az országban. Így teszek különbséget az én népem és a te néped között. Holnap történik meg ez a jel. Az ÚR így cselekedett: Tömegestül jöttek a bögölyök a fáraónak és szolgáinak házaiba, úgyhogy egész Egyiptomban szenvedett a föld a bögölyök miatt. Ekkor hívatta a fáraó Mózest és Áront, és ezt mondta: Menjetek, áldozzatok Isteneteknek itt az országban! De Mózes azt felelte: Nem volna helyes így cselekednünk, mert undorodnak az egyiptomiak attól, amit mi áldozunk Istenünknek, az ÚRnak. Hiszen, ha azt áldozzuk, amitől undorodnak az egyiptomiak, megköveznek bennünket! El akarunk menni a pusztába háromnapi járóföldre, hogy ott áldozzunk Istenünknek, az ÚRnak, ahogyan megparancsolta nekünk. Akkor ezt mondta a fáraó: Én elbocsátalak benneteket, hogy a pusztában áldozzatok Isteneteknek, az ÚRnak. Csak nagyon messze ne menjetek! Könyörögjetek értem! Mózes így felelt: Én most kimegyek tőled, könyörgök az ÚRhoz, és holnap eltávoznak a bögölyök a fáraóról, szolgáiról és népéről. De többé ne csapjon be minket a fáraó azzal, hogy nem bocsátja el a népet áldozni az ÚRnak! Azután kiment Mózes a fáraótól, és könyörgött az ÚRhoz.
Az ÚR pedig Mózes szava szerint cselekedett: Eltávolította a bögölyöket a fáraóról, szolgáiról és népéről, úgyhogy egy sem maradt. De ezúttal is konok maradt a fáraó szíve, és nem bocsátotta el a népet.

Azután azt mondta az ÚR Mózesnek, hogy menjen be a fáraóhoz, és így beszéljen vele: Így szól az ÚR, a héberek Istene: Bocsásd el népemet, hogy szolgáljon nekem! Mert ha nem akarod elbocsátani, és még mindig visszatartod őket, akkor megveri az ÚR a mezőn levő jószágodat, a lovakat, szamarakat, tevéket, marhákat és juhokat: igen nagy dögvész lesz. De különbséget tesz az ÚR Izráel jószága és az egyiptomiak jószága között, és egy sem pusztul el abból, ami Izráel fiaié. Határidőt is szabott az ÚR: Holnap cselekszi meg az ÚR mindezt az országban. Másnap meg is cselekedte ezt az ÚR, és elhullott az egyiptomiak összes jószága. De Izráel fiainak jószágából egy sem hullott el. A fáraó oda is küldött, és kitűnt, hogy Izráel fiainak a jószágából egy sem hullott el. De a fáraó szíve konok maradt, és nem bocsátotta el a népet.

Ekkor azt mondta az ÚR Mózesnek és Áronnak: Vegyetek egy tele marok kemencekormot, és szórja azt Mózes az ég felé a fáraó szeme láttára! Porfelhővé válik az egész Egyiptom fölött, és hólyagos fekélyeket támaszt az embereken és állatokon egész Egyiptomban. Vették azért a kemencekormot, odaálltak a fáraó elé, és Mózes az ég felé szórta azt. Ekkor hólyagos fekélyek támadtak az embereken és állatokon. A mágusok már oda sem tudtak állni Mózes elé a fekélyek miatt, mert fekélyek keletkeztek a mágusokon is és minden egyiptomin. De megkeményítette az ÚR a fáraó szívét, és nem hallgatott rájuk – ahogyan megmondta az ÚR Mózesnek.

Ezután azt mondta az ÚR Mózesnek, hogy álljon oda korán reggel a fáraó elé, és ezt mondja neki: Így szól az ÚR, a héberek Istene: Bocsásd el népemet, hogy szolgálhassanak nekem! Mert ezúttal minden csapásomat rád bocsátom, meg szolgáidra és népedre, hogy megtudd: Nincs hozzám hasonló az egész földön! Mert már kinyújtottam a kezemet, és megvertelek téged és népedet dögvésszel úgy, hogy kipusztulhattál volna a földről. De mégis megtartottalak, hogy megmutassam neked az erőmet, és hirdessék nevemet az egész földön. Ha továbbra is gátolod népemet, és nem bocsátod el, akkor én holnap ilyenkor olyan nagy jégesőt zúdítok le, melyhez hasonló nem volt Egyiptomban alapítása napjától fogva mostanáig. Most azért küldj el, hajtasd be jószágodat és mindenedet, ami a mezőn van, mert olyan jégeső szakad minden emberre és állatra, hogy ami a mezőn marad és nem hajtják haza, elpusztul. Aki megijedt az ÚR kijelentésétől a fáraó szolgái közül, hazamentette a szolgáit és jószágát. Aki azonban nem szívlelte meg az ÚR kijelentését, az a mezőn hagyta szolgáit és jószágát. Ekkor azt mondta az ÚR Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet az ég felé, hogy essen jégeső egész Egyiptomban emberre, állatra és a mező minden füvére Egyiptom földjén. Mózes kinyújtotta a botját az ég felé, az ÚR pedig mennydörgést és jégesőt támasztott; villámok csaptak a földre, és jégesőt zúdított az ÚR Egyiptom földjére. Esett a jégeső, és egymást érte a villámlás a jégesőben. Olyan hatalmas volt, amilyen nem volt még Egyiptomban, amióta emberek lakják. Elverte a jégeső egész Egyiptomban mindazt, ami a mezőn volt: embert és állatot, a mező minden füvét is elverte a jég, és összetördelte a mező minden fáját. Csak Gósen földjén nem volt jégeső, ahol Izráel fiai laktak.
Ekkor hívatta a fáraó Mózest és Áront, és ezt mondta nekik: Ezúttal vétkeztem! Az ÚR az igaz, én és a népem pedig bűnösök vagyunk. Könyörögjetek az ÚRhoz, mert elég volt már a mennydörgésből és a jégesőből. Elbocsátalak benneteket, nem kell tovább itt maradnotok. Mózes így felelt neki: Mihelyt kimegyek a városból, fölemelem kezemet az ÚRhoz. Megszűnik a mennydörgés, és nem lesz több jégeső, hogy megtudd: az ÚRé a föld. Tudom ugyan, hogy te és szolgáid még mindig nem féltek az ÚRistentől. A lent és az árpát elverte a jég, mert az árpa kalászban volt, a len pedig virágzott. De a búzát és a tönkölyt nem verte el, mert azok később érnek. Amikor eltávozott Mózes a fáraótól, és kiment a városból, fölemelte kezét az ÚRhoz, és megszűnt a mennydörgés meg a jégeső, és eső sem ömlött a földre. Látva a fáraó, hogy megszűnt az eső, a jég és a mennydörgés, visszaesett vétkébe, és konok maradt a szíve neki is, meg szolgáinak is.
Megkeményedett a fáraó szíve, és nem bocsátotta el Izráel fiait – ahogyan megmondta az ÚR Mózes által.

Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Menj be a fáraóhoz, mert én tettem keménnyé a szívét, valamint szolgáinak a szívét is, hogy ezeket a jeleket véghezvigyem közöttük. Beszéld majd el a fiaidnak és unokáidnak, amit Egyiptommal cselekedtem, és jeleimet is, amelyekkel sújtottam őket. Tudjátok meg ebből, hogy én vagyok az ÚR! Bement tehát Mózes és Áron a fáraóhoz, és ezt mondták neki: Így szól az ÚR, a héberek Istene: Meddig vonakodsz még megalázkodni előttem? Bocsásd el népemet, hogy nekem szolgálhassanak! Mert ha nem akarod elbocsátani népemet, akkor én holnap sáskákat hozok a határodra.
Úgy ellepik a föld színét, hogy látni sem lehet a földet, és megeszik a maradékot, amelyet a jégeső megkímélt, és így megmaradt nektek. Lerágnak minden fát, amely a mezőn nő. Sőt tele lesz velük a házad, összes szolgád háza és minden egyiptomi háza. Nem láttak ilyent a mai napig sem őseid, sem azoknak ősei, amióta ezen a földön laknak. Ezzel megfordult, és kiment a fáraótól. A fáraótól megkérdezték szolgái: Meddig lesz még vesztünkre ez az ember? Bocsásd el ezeket az embereket, hogy szolgálhassanak Istenüknek, az ÚRnak! Nem veszed észre, hogy pusztulóban van Egyiptom? Ezért visszavitték Mózest és Áront a fáraó elé, aki így szólt hozzájuk: Menjetek, szolgáljatok Isteneteknek, az ÚRnak! De kik fognak elmenni? A fiatalokkal és öregekkel megyünk, felelte Mózes, fiainkkal és leányainkkal, juhainkkal és marháinkkal megyünk, mert ünnepet ülünk az ÚRnak. A fáraó azt mondta nekik: Úgy legyen veletek az ÚR, ahogyan én elbocsátalak benneteket családostul! Vigyázzatok, rosszat akartok! Nem úgy lesz! Csak ti, férfiak, menjetek és szolgáljatok az ÚRnak, hiszen ti is ezt kívántátok! Azzal elkergették őket a fáraó elől. Ekkor azt mondta az ÚR Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet Egyiptom földje fölé, és jöjjenek föl a sáskák Egyiptom földjére, és egyék le az ország minden füvét, mindazt, amit a jégeső meghagyott! Mózes tehát kinyújtotta a botját Egyiptom földje fölé, és az ÚR keleti szelet hozott az országra egész nap és egész éjjel. Reggel azután meghozta a keleti szél a sáskákat. Feljöttek a sáskák Egyiptom egész földjére, és roppant tömegben szálltak le Egyiptom egész területén. Nem volt ilyen sáskajárás sem azelőtt, sem azután. Ellepték az egész föld színét, úgyhogy elsötétedett a föld, és leették a föld minden füvét, a fák minden gyümölcsét, amit meghagyott a jégeső. A fákon és a füves mezőkön nem maradt semmi zöld Egyiptom egész területén.
Ekkor a fáraó sietve hívatta Mózest és Áront, és ezt mondta: Vétkeztem a ti Istenetek, az ÚR ellen és tiellenetek. Most azért bocsássátok meg még ez egyszer a vétkemet, és könyörögjetek Istenetekhez, az ÚRhoz, hogy legalább ezt a halált fordítsa el tőlem! Mózes kijött a fáraó elől, és könyörgött az ÚRhoz.
Az ÚR pedig igen erős nyugati szélre változtatta a szelet, amely fölkapta a sáskákat, és belesodorta a Vörös-tengerbe. Nem maradt egy sáska sem Egyiptom egész területén. De az ÚR megkeményítette a fáraó szívét, és nem bocsátotta el Izráel fiait.
Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet az ég felé, és akkor olyan sötétség lesz Egyiptom földjén, hogy tapintani lehet a sötétséget! Mózes kinyújtotta kezét az ég felé, és sűrű sötétség támadt egész Egyiptomban három napig. Az emberek nem látták egymást, és három napig senki sem tudott kimozdulni a helyéről. De ahol Izráel fiai laktak, mindenütt világos volt. Ekkor hívatta a fáraó Mózest és azt mondta: Menjetek, tiszteljétek az URat, de juhaitok és marháitok itt maradnak! Még a családtagok is elmehetnek veletek. Mózes azonban azt felelte: Inkább neked kellene véresáldozatra és égőáldozatra valót adnod nekünk, hogy azt készítsük el Istenünknek, az ÚRnak! Velünk fog jönni jószágunk is, nem marad itt egy fia sem, mert abból veszünk, hogy tiszteljük Istenünket, az URat. Mert magunk sem tudjuk, míg oda nem érünk, hogy hogyan kell majd tisztelnünk az URat. De az ÚR megkeményítette a fáraó szívét, és nem akarta elbocsátani őket. Ezt mondta neki a fáraó: Takarodj előlem! Vigyázz, ne kerülj többé a szemem elé, mert meghalsz, ha még egyszer meglátlak! Mózes így felelt: Jól mondod. Nem látsz engem többé!

Ex.7-10

Élt Úc földjén egy Jób nevű ember, aki feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat. Hét fia és három leánya született neki. Hétezer juh, háromezer teve, ötszáz pár ökör és ötszáz szamár volt a jószága, és igen sok szolgája volt. Ez az ember tekintélyesebb volt minden keleti embernél.
Fiai lakomát szoktak tartani odahaza, mindegyik a maga napján. Ilyenkor üzentek három nőtestvérüknek, és őket is meghívták, hogy velük együtt egyenek és igyanak. Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal.

Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az ÚR előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is. Az ÚR megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az ÚRnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. Erre ezt mondta az ÚR a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. A Sátán így felelt az ÚRnak: Nem ok nélkül féli Jób az Istent! Hiszen te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá arra, amije van, majd káromol még téged! Az ÚR ezt felelte a Sátánnak: Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet! És eltávozott a Sátán az ÚR elől.

Egyszer, amikor Jób fiai és leányai lakomáztak, és borozgattak elsőszülött testvérük házában, hírnök érkezett Jóbhoz, és így szólt: A marhákkal szántottak, a szamarak pedig mellettük legelésztek. De a sébaiak rájuk rontottak, és elvitték azokat, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: Istentől tűz hullott az égből, amely megégette, és elpusztította a juhokat és a legényeket. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: A káldeusok három csapatban rajtaütöttek a tevéken, és elvitték azokat, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: Fiaid és leányaid lakomáztak, és borozgattak elsőszülött testvérük házában. De hirtelen nagy szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a fiatalokra, és meghaltak. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked.
Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve! Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen.
Jób1

Mózes és Áron

- A népnek meg kell tanulnia bízni vezetőiben, ahhoz, hogy ez sikerüljön, Mózes és Áron sok mindent meg kell tegyen

- Persze régen egy vezetőnek sokkal nagyobb volt a tekintélye, de azt, amit ma nem lehet megcsinálni – hogy ha nem tetszik valami, megkövezik – akkor meg lehetett

- Mózes és Áron nem azt teszi, amihez kedve van, hanem amit meg kell tegyen: amit Isten parancsol nekik

- Semmit nem tesznek önhatalmúlag, minend Isten parancsára

- Az első három csodát a fáraó tudósai is meg tudják tenni (bot, a víz vérré válik, békák)

- Mózesnek és Áronnak be kell bizonyítania a fáaró előtt, hogy Isten van elég erős ahhoz, hogy a népet kihozza Egyiptomból, a fáraó nem hiszi

A csapások – az első kilenc:

- a víz vérré válik – a Nílus áradása, de nem a megfelelő időben;

- békák – ennek következtében elszaporodnak a békák – ez csak kellemetlen, de nem okoz kárt;

- a Nílus visszavonulásával jönnek a szúnyogok – ezt is ki lehet bírni;

- bögölyök – nagy legyek, ez már nagyon kellemetlen,mert csípnek; de eddig igazán nagy tragédia nem történik;

- a dögvész – valószínűleg a bögölyök hozzák be, elhullik egy csomó állat, itt már különbség van az egyiptomiak és a zsidók között, a zsidók állatai nem hullnak el, hogy lássák, hogy Isten védi őket;

- a hólyagos fekély – himlőféle, nagy hólyagokkal, magas lázzal; ebben is sokan meghalnak;

- jégeső – tudjuk, mekkora károkat tud okozni, Egyiptomban nem szokott lenni, ezért nagyon megijedtek; a fáraó itt ígéri meg először, hogy elmehetnek, de nem tartja be szavát; a

- sáskajárás – Afrika északi részén ennél nagyobb csapást a mezőgazdaságra nem lehet mérni; ott, ahol a sáskák végigmennek, semmi nem marad, pusztára tartolják a földet;

- sötétség – az egyiptomiak a napistenben hittek, azt hitték, meghalt az Istenük, napfogyatkozás, rémísztő;

- Félni kezdenek – Isten periódikusan ezért adja a természeti csapásokat, mert elfeledkezünk az istenfélelemről, bár van, akinek még ez sem használ, van, aki akkor fogadkozik félelmében, mint a fáraó, és utána elfelejti, hogy mit ígért

A nép

- A népnek igazából ez az első találkozása Istennel

- Meg kell tanulnia, hogy az ő Istene hatalmasabb minden egyéb istennél, akit Egyiptomban láttak

- Az egyiptomi istenek szépek, dekoratívak, és főleg láthatók, az ő Istenüket pedig nem szabad kiábrázolni, szinte semmit nem tudnak róla

- A zsidók, mint közösség, tkp most ismerkednek meg istenükkel

- Sok idő telik el, mire végre eljutnak a biztos istenismeretig, de most teszik meg az első lépéseket

- Az egész zsidó nép története példa: hogyan lehet eljutni Istenhez

Isten

- Nem sieti el a szabadítást

- A szenvedés és a csapások önmagunkról való tanulás folyamata és az Istenhez való viszonyunk megváltozása

- Isten kivárja, amíg a folyamatban eljutunk oda, ahonnan a következő lépcsőfokra fel tudunk lépni

Jób

- Jób, aki másképp szenved

- Ez a történet vége – az első történetben a zsidók a tanulási folyamat elején vannak, Jób a végén – megtanult Istennel való közösségben szenvedni, okét keresi a szenvedésnek, megpróbálja megérteni, hogy mi történt vele, mit cselekedett, amiért Isten ennyire sújtja

- Időben a két történet a bibliai zsidó történelem két véglete: az egyiptomi szabadulással kezdődik minden, Jób története pedig nem sokkal Jézus születése előtt íródik le

- 1000 év telik el a kettő között, a lenagyobb tanulság, amit a zsidók adtak a világnak, hogy a történelemben Isten keze látszik – a személyes történelmünkben is

- Ha visszanézünk életünkre, megláthatjuk Isten kezét

A küldetés kezdete

Azután bement Mózes és Áron a fáraóhoz, és ezt mondták neki: Így szól az ÚR, Izráel Istene: Bocsásd el népemet, hogy ünnepet szentelhessen nekem a pusztában! A fáraó azonban ezt felelte: Kicsoda az az ÚR, hogy hallgassak a szavára és elbocsássam Izráelt? Nem ismerem az URat, és nem bocsátom el Izráelt. Erre ők ezt mondták: Találkoztunk a héberek Istenével. Hadd menjünk azért háromnapi útra a pusztába, hogy áldozzunk Istenünknek, az ÚRnak, azért, hogy ne verjen meg bennünket dögvésszel vagy fegyverrel. De Egyiptom királya ezt mondta nekik: Mózes és Áron! Miért akarjátok elvonni a népet a munkától? Menjetek, folytassátok a kényszermunkát! Már így is sok a mihaszna nép az országban – mondta a fáraó – és ti még abba akarjátok hagyatni ezekkel a munkát?! Még aznap azt a parancsot adta a fáraó a nép sanyargatóinak és felügyelőinek, hogy ne adjanak többé szalmát a népnek a vályogvetéshez úgy, mint eddig. Menjenek, és szedjenek maguknak szalmát. De vessetek ki rájuk ugyanannyi vályogot, amennyit eddig kellett készíteniük! Ne engedjetek el belőle, mert lusták ezek, azért kiáltozzák: Menjünk áldozni Istenünknek!
Ha majd nehezebb lesz ezeknek az embereknek a munkája, és el lesznek vele foglalva, akkor nem törődnek hazug beszédekkel.

Kimentek tehát a nép sanyargatói és felügyelői, és azt mondták a népnek: Így szól a fáraó: Nem adok nektek szalmát. Menjetek, és szedjetek magatoknak szalmát ott, ahol találtok! De a munkátokból semmit sem engedünk el. Ekkor a nép szétszéledt egész Egyiptomban, hogy a tarlót tépjék szalma helyett. A sanyargatók pedig szorították őket, és ezt mondták: Minden nap végezzétek el a kiszabott napi munkát úgy, mint amikor még volt szalma! Meg is verték Izráel fiainak felügyelőit, akiket a fáraó sanyargatói rendeltek föléjük, és azt mondták: Miért nem végeztettétek el tegnap is, meg ma is a vályogvetést úgy, mint eddig, a rendelkezésnek megfelelően? Akkor bementek Izráel fiainak felügyelői a fáraóhoz, és így panaszkodtak: Miért bánsz így szolgáiddal? Szalmát nem adnak szolgáidnak, és mégis azt parancsolják, hogy csináljunk vályogot. Sőt még verik is szolgáidat. Így néped ellen vétkezel. De ő így felelt: Lusták vagytok, lusták! Ezért mondjátok: El akarunk menni áldozni az ÚRnak. Menjetek csak, és dolgozzatok! Szalmát nem adnak nektek, de a kiszabott vályogot be kell adnotok!

Izráel fiainak felügyelői látták, hogy bajban vannak, mivel ezt mondták: A napi vályogmennyiségből nem szabad engedni! Ezért amikor a fáraótól kijövet találkoztak Mózessel és Áronnal, akik ott álltak rájuk várakozva, ezt mondták nekik: Nézzen rátok az ÚR, és ítéljen meg benneteket, mivel gyűlöletessé tettetek bennünket a fáraó és szolgái előtt, és fegyvert adtatok a kezükbe, hogy megöljenek bennünket! Ekkor Mózes az ÚRhoz fordult, és ezt mondta: Uram, miért engeded, hogy rosszul bánjanak ezzel a néppel? Miért is küldtél ide engem?! Mert amióta bementem a fáraóhoz, hogy beszéljek vele a nevedben, rosszabb a sora ennek a népnek, te pedig semmit sem tettél néped megszabadításáért. Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek: Majd meglátod, mit cselekszem a fáraóval, mert erős kéz kényszeríti arra, hogy elbocsássa, erős kéz kényszeríti arra, hogy elűzze őket országából. Azután beszélt az Isten Mózessel, és azt mondta neki: Én vagyok az ÚR! Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg, mint mindenható Isten, de azon a néven, hogy az ÚR, nem voltam ismert előttük. Szövetséget is kötöttem velük, hogy nekik adom Kánaán földjét, azt a földet, amelyen jövevények voltak. Meghallottam én Izráel fiainak a panaszkodását is amiatt, hogy az egyiptomiak szolgai munkára kényszerítik őket, és emlékszem szövetségemre. Ezért mondd meg Izráel fiainak: Én vagyok az ÚR, és megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától, megmentelek benneteket a szolgai munkától, és megváltalak benneteket kinyújtott karral és súlyos ítéletekkel. Népemmé fogadlak titeket, és a ti Istenetek leszek, és megtudjátok, hogy én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, aki megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától. Azután beviszlek benneteket arra a földre, amelyre nézve megesküdtem, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom azt. Azért nektek fogom adni örökségül. Én vagyok az ÚR.

Mózes pedig elbeszélte mindezt Izráel fiainak. De nem hallgattak Mózesre kishitűségük és a kemény szolgálat miatt. Akkor így szólt az ÚR Mózeshez: Menj, és mondd meg a fáraónak, Egyiptom királyának, hogy bocsássa el Izráel fiait országából. Mózes azonban így beszélt az ÚR előtt: Hiszen Izráel fiai sem hallgattak rám, hogyan hallgatna rám a fáraó, amikor még a beszédben is ügyetlen vagyok?! De az ÚR szólt Mózesnek és Áronnak, és odarendelte őket Izráel fiaihoz meg a fáraóhoz, Egyiptom királyához, hogy vigyék ki Izráel fiait Egyiptom országából.
Ex.5,1-6,18

Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek. De én ezt válaszoltam: Ó, Uram, URam! Hiszen nem értek a beszédhez, mert fiatal vagyok! Az ÚR azonban ezt mondta nekem: Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok! Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! – így szólt az ÚR.
Lásd, én a mai napon népek és országok fölé rendellek, hogy gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj! Kösd azért derekadra övedet, indulj, és hirdesd nekik mindazt, amit én parancsolok! Ne ijedj meg tőlük, különben én ijesztelek meg általuk! Megerősített várossá teszlek ma téged: vasoszloppá és ércfallá az egész országgal szemben, Júda királyaival, vezetőivel, papjaival és az ország népével szemben. Harcolnak ellened, de nem bírnak veled, mert én veled leszek, és megmentelek! – így szól az ÚR.

Jer.1,10. 11. 17. 18

1.

Mózes és Áron

- Itt kezd látszani, hogy a feladat, amit Mózes és Áron elvállalt, nem is olyan egyszerű

- Hosszú lesz az út, amíg Mózes és Áron kiszabadíthatja a zsidókat Egyiptomból

- Talán ők sem gondolták, hogy ennyire nehéz és hosszú lesz

- Isten ad nekünk valami feladatot, szolgálatot, belehelyez egy élethelyzetbe, és kiderül róla, hogy nehéz és hogy egyedül maradunk

- Mózes nem nyerheti meg a fáraó szimpátiáját

- A nép csak azt látja, hogy jött Mózes, és minden sokkal nehezebb lett, persze, hogy haragudnak rá

- Gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és táplálj – Jeremiás

- Mózes és Áron a népet alkalmassá kell tegye arra lelkileg, hogy átéljék a kivonulást

A nép

- A nép először Istenhez kiáltott, mert nehéz volt a sorsa Egyiptomban

- Isten elkezdi a szabadítás munkáját, de ebből a nép csak annyit lát, hogy nekik még nehezebb lesz

- A népet lelkileg el kell juttatni oda, hogy örömmel menjen el innen, és ne féljen az újtól

- Kicsit hasonló ez a németek vagy zsidók sorsához

- Nem olyan könnyű elszakadni onnan, ahol az ember sok száz évet élt

- Az emberek általában csak azt látják, hogy amikor Isten elkezd munkálkodni az életükben, minden hirtelen nehezebb lesz

- Mindenkinek kell tudni dönteni: marad a biztos rosszban, vagy vállalja az ismeretlent Istennel, amiből egyszer majd jó lesz

- Kihez vagyunk hűségesek elsősorban, magunkhoz vagy Istenhez?

- Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek

- Hol van az a bátorság, amivel a telepesek ide jöttek, hogy új életet kezdjenek?

- Most az van, hogy aki megpróbál változtatni az élete menetén, azt megszólják

Isten

- Isten azt mondta Mózesnek, hogy „megkeményítem a fáraó szívét”

- Sokáig nem értettem, miért mondja ezt Isten, miért kell a fáraó szívének olyan keménynek lennie

- Isen ezzel a történettel egy egész nép lelkét akarja formálni, és ebben a fáraó: eszköz

- Lehet így tekinteni a vezetőkre, politikusokra, diktátorokra, hogy ők bábok Isten kezében, ami által Isten bennünket, mint egyéneket és mint közösséget formál

- A zsidók rabszolgák lettek Egyiptomban egy szabad pásztornépből

- A szabadság eszméjét és akarását a nép újra meg kell tanulja

- Olyan kompromisszumokat kötöttek, amelyek felülírták lelkükben a szabadságot

- Visszatérő motívum lesz a történetben, hogy a nép számára jobb a biztos rossz, amikor van mit enni, mint a bizonytalan szabadság, amikor Istenre kell hagyatkozni

- Az Egyiptomból való szabadulás története tk annak története, hogy egy közösség hogyan tanult meg Istenre hagyatkozva élni

Mózest elküldi Isten

Új király került azonban Egyiptom élére, aki már nem ismerte Józsefet. Az pedig ezt mondta népének: Lám, az izráeli nép nagyobb és erősebb, mint mi. Bánjunk csak okosan vele, hogy még többen ne legyenek, mert ha háború támad, ő is ellenségeinkhez csatlakozik, ellenünk harcol, és kivonul az országból. Ezért munkafelügyelőket rendeltek föléjük, hogy kényszermunkával sanyargassák őket. Raktárvárosokat kellett építeniük a fáraó számára: Pitómot és Ramszeszt. De mennél jobban sanyargatták őket, annál inkább szaporodtak és terjeszkedtek, úgyhogy félni kezdtek Izráel fiaitól. Ezért kegyetlenül dolgoztatták az egyiptomiak Izráel fiait. Kemény munkával keserítették az életüket: sárkeveréssel, vályogvetéssel és mindenféle mezei munkával; sokféle munkával kegyetlenül dolgoztatták őket. …

Egy Lévi házából való férfi elment, és feleségül vette Lévi egyik leányutódját. Az asszony teherbe esett, és fiút szült. Amikor látta, hogy milyen szép, három hónapig rejtegette. De amikor már nem tudta tovább rejtegetni, fogott egy gyékénykosarat, bekente szurokkal és gyantával, majd beletette a gyermeket, és kitette a Nílus partján a sás közé. A gyermek nénje pedig ott állt távolabb, hogy megtudja, mi történik vele. A fáraó leánya éppen odament, hogy megfürödjék a Nílusban, szolgálói meg ott járkáltak a Nílus mentén. Megpillantotta a kosarat a sás között, odaküldte a cselédjét, és kihozatta azt. Fölnyitotta, és meglátta a gyermeket; hát egy síró fiú volt! Megszánta, és ezt mondta: A héberek gyermekei közül való ez. A kisfiú nénje pedig ezt mondta a fáraó leányának: Ne menjek, és ne hívjak egy szoptató asszonyt a héberek közül, aki majd szoptatja a gyermeket? A fáraó leánya így felelt: Eredj! A leány elment, és a gyermek anyját hívta oda. Vidd magaddal ezt a gyermeket, mondta neki a fáraó leánya, és szoptasd! Megadom jutalmadat. Az asszony magához vette a gyermeket, és szoptatta.

Amikor felnőtt a gyermek, elvitte a fáraó leányához, aki a fiává fogadta, és elnevezte Mózesnek, mert azt mondta: A vízből húztam ki. Abban az időben történt, amikor Mózes már felnőtt, hogy kiment atyjafiaihoz, és látta kényszermunkájukat. És meglátta, hogy egy egyiptomi férfi egy héber férfit ver az ő atyjafiai közül.
Körülnézett, és amikor látta, hogy senki sincs ott, agyonütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban.
Másnap is kiment, akkor meg két héber férfi civakodott egymással. Rászólt arra, aki a hibás volt: Miért vered a felebarátodat? Az így szólt: Ki tett téged elöljáróvá és bíróvá közöttünk? Talán engem is meg akarsz ölni, ahogyan az egyiptomit megölted? Mózes megijedt, és ezt mondta: Bizony kitudódott a dolog.
A fáraó is meghallotta ezt a dolgot, és halálra kerestette Mózest. De Mózes elmenekült a fáraó elől. Midján földjén állapodott meg, és leült ott egy kútnál.

Midján papjának volt hét leánya, akik odajöttek vizet meríteni és a vályúkat megtölteni, hogy megitassák apjuk juhait. De pásztorok is jöttek oda, és elkergették őket. Ekkor fölállt Mózes, segítségükre sietett, és megitatta juhaikat. Amikor a leányok hazaértek apjukhoz, Reuélhez, az megkérdezte: Hogy-hogy ma ilyen korán megjöttetek? Egy egyiptomi férfi védett meg bennünket a pásztoroktól – felelték. Sőt még vizet is merített nekünk, és megitatta a juhokat. Akkor ezt mondta a lányainak: Hol van ő most? Miért hagytátok ott azt az embert? Hívjátok ide, és egyék velünk! Mózes jónak látta, hogy ott maradjon annál a férfinál, az pedig Mózeshez adta lányát, Cippórát. Az asszony fiút szült, ő pedig Gérsómnak nevezte el, mert azt mondta: Jövevény lettem idegen földön.

Közben hosszú idő telt el, és meghalt Egyiptom királya. Izráel fiai pedig sóhajtoztak a szolgaság miatt, kiáltottak, és a szolgaság miatt való jajgatásuk feljutott Istenhez. Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségére. Rátekintett Isten Izráel fiaira, és gondja volt rájuk Istennek. Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. Ott megjelent neki az ÚR angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor. Akkor ezt mondta Mózes: Odamegyek, és megnézem ezt a nagy csodát: miért nem ég el a csipkebokor? Amikor az ÚR látta, hogy odamegy megnézni, kiáltott neki Isten a csipkebokor közepéből, és ezt mondta: Mózes! Mózes! Ő pedig így felelt: Itt vagyok! Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz! Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Ekkor elrejtette Mózes az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre.
Az ÚR pedig azt mondta: Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam kiáltozásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat. Le is szállok, hogy kimentsem őket Egyiptom hatalmából és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre: a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és jebúszi nép helyére. Bizony, eljutott hozzám Izráel fiainak segélykiáltása; látom is, hogy mennyire sanyargatják őket az egyiptomiak. Most azért menj! Elküldelek a fáraóhoz, vezesd ki népemet, Izráel fiait Egyiptomból!

Mózes azt felelte erre az Istennek: Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek, és kihozzam Izráel fiait Egyiptomból? De Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek. Ez lesz annak a jele, hogy én küldelek: Amikor kivezeted a népet Egyiptomból, ennél a hegynél fogjátok tisztelni az Istent. De Mózes azt felelte Istennek: Ha majd elmegyek Izráel fiaihoz, és azt mondom nekik: a ti atyáitok Istene küldött engem hozzátok, és ők megkérdezik tőlem, hogy mi a neve, akkor mit mondjak nekik? Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A Vagyok küldött engem hozzátok. Még ezt is mondta Isten Mózesnek: Így szólj Izráel fiaihoz: Az ÚR, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökre, és így szólítsatok meg engem nemzedékről nemzedékre! Menj, gyűjtsd össze Izráel véneit, és ezt mondd nekik: Az ÚR, atyáitok Istene, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene megjelent nekem, és azt mondta: Számon tartom mindazt, amit ellenetek Egyiptomban elkövettek, és elhatároztam, hogy elviszlek benneteket az egyiptomi nyomorúságból a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és jebúszi nép földjére, a tejjel és mézzel folyó földre. És ha hallgatnak a szavadra, akkor menj be Izráel véneivel együtt Egyiptom királyához, és ezt mondjátok neki: Az ÚRral, a héberek Istenével találkoztunk. Hadd menjünk azért háromnapi útra a pusztába, hogy áldozzunk Istenünknek, az ÚRnak! Én ugyan tudom, hogy az egyiptomi király nem engedi meg, hogy elmenjetek, hanem csak az erőszaknak enged. De kinyújtom a kezem, és megverem Egyiptomot mindenféle csodával, amelyeket véghezviszek benne. Majd azután elbocsát benneteket. És jóindulatot támasztok e nép iránt az egyiptomiakban, úgyhogy amikor eljöttök, nem jöttök üres kézzel. Minden asszony kérjen a szomszédasszonyától és lakótársától ezüst és arany ékszereket, meg ruhákat. Adjátok azokat fiaitokra és leányaitokra, és meneküljetek Egyiptomból.

Mózes ekkor így felelt: Hátha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak a szavamra, hanem azt mondják, hogy nem jelent meg neked az ÚR?! De az ÚR erre azt mondta neki: Mi van a kezedben? Egy bot – felelte ő.
Dobd a földre! – mondta az ÚR. Amikor a földre dobta, kígyóvá vált, és Mózes elfutott előle. Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Nyújtsd ki a kezedet, és ragadd meg a farkánál! Mózes kinyújtotta a kezét, és megmarkolta, az pedig bottá vált a markában. Így majd elhiszik, hogy megjelent neked az ÚR, atyáik Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Majd pedig ezt mondta neki az ÚR: Dugd be a kezedet a kebledbe! Bedugta a kezét a keblébe, és amikor kihúzta, hófehér volt a keze a poklosságtól.
Ezután pedig azt mondta: Dugd vissza a kezedet a kebledbe! Visszadugta a kezét a keblébe, és amikor kihúzta a kebléből, ismét olyan volt, mint testének többi része. Ha tehát nem hisznek neked, és nem hallgatnak a szóra az első jelnél, majd hisznek a szónak a következő jelnél. De ha még erre a két jelre sem hisznek, és nem hallgatnak a szavadra, akkor végy a Nílus vizéből, öntsd a szárazra, és a Nílusból vett víz vérré válik a szárazon.

Akkor ezt mondta Mózes az ÚRnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen szóló. Ezelőtt sem voltam az, de azóta sem vagyok, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok én. De az ÚR ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az ÚR?! Most azért menj! Én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj! De ő azt felelte: Kérlek, Uram! Küldj mást, akit küldeni tudsz! Ekkor az ÚR haragra gerjedt Mózes ellen, és azt mondta: Van neked egy testvéred, a lévita Áron. Tudom, hogy ő jól tud beszélni. Sőt jön is már eléd, és ha meglát, szívből fog örülni. Beszélj azért vele, és add szájába a szavakat! Én pedig a te száddal és az ő szájával leszek, és megtanítalak benneteket arra, hogy mit cselekedjetek. Ő majd beszél helyetted a néppel. Ő lesz a te szád, te pedig istenként állsz mellette. Vedd a kezedbe ezt a botot is, és tégy vele jeleket! Ekkor visszament Mózes Jetróhoz, az apósához, és így szólt hozzá: Szeretnék visszamenni testvéreimhez Egyiptomba, hadd lássam, élnek-e még? Jetró így felelt Mózesnek: Menj el békességgel! Az ÚR ugyanis azt mondta Mózesnek Midjánban: Menj vissza Egyiptomba, mert meghaltak mindazok az emberek, akik halálra kerestek téged.
Ekkor fogta Mózes a feleségét és fiait, szamárra ültette őket, hogy visszatérjen Egyiptom földjére. Isten botját is kezébe vette Mózes. Mert ezt mondta az ÚR Mózesnek: Amikor visszamégy Egyiptomba, ügyelj arra, hogy megtedd a fáraó előtt mindazokat a csodákat, amelyekre képessé tettelek. Én ugyan megkeményítem a szívét, és nem akarja majd elbocsátani a népet, de te ezt mondd a fáraónak: Így szól az ÚR: Izráel az én elsőszülött fiam. Azért azt mondom neked, hogy bocsásd el az én fiamat, hadd szolgáljon nekem! Ha te vonakodsz elbocsátani, akkor én megölöm a te elsőszülött fiadat.

Útközben történt az éjjeli szálláson, hogy rátámadt az ÚR, és meg akarta ölni.
De Cippóra fogott egy éles követ, levágta fiának az előbőrét, lába elé vetette, és így szólt: Véren szerzett vőlegényem vagy! Akkor békét hagyott neki az ÚR. Cippóra pedig ezt mondta: Véren szerzett vőlegény vagy, mert körül vagy metélve. Áronnak pedig ezt mondta az ÚR: Menj Mózes elé a pusztába! Ő elment, és találkozott vele az Isten hegyénél, és megcsókolta őt. Mózes elmondta Áronnak az ÚR minden igéjét, amellyel őt elküldte, és mindazokat a jeleket, amelyekre nézve parancsot adott neki. Azután elment Mózes és Áron, és összegyűjtötte Izráel fiai közül az összes véneket. Áron elmondta mindazt, amiről az ÚR beszélt Mózessel, aki bemutatta a jeleket a nép előtt. A nép pedig hitt. Amikor meghallották, hogy az ÚR gondjaiba vette Izráel fiait, és hogy meglátta nyomorúságukat, meghajoltak, és leborultak.
(Ex.1-4 szemelvnyesen)

1.

Történelmi bevezetés

- Kr. E. 1300 körül, a fáraó valószínűleg II. Ramszesz

- Ez a történet már Egyiptomban is dokumantálva van

- a zsidók rabszolgák Egyiptomban, raktárvárosokat építenek

- kezdenek túl sokan lenni, a fáraó megparancsolja, hogy öljék meg a fiúgyermekeket

- Mózes így kerül a kosárba, és így kerül a Nílus partjára

- Valószínűleg nem véletlen, hogy odatették, ahol a fáraó lánya megtalálhatja

- Meg is találja, be is fogadja

- Mózes olyan nevelésben rászesül, mint a királyi család tagjai, aminél jobbat akkor nem lehetett adni

- Mózest megtanítják a korabeli tudomány minden trükkjére, az egyiptomiak nagyon fejlettek voltak a tudományos gondolkodásban, de ezeket a dolgokat cska a vezető emberek ismerték

- Azt hitték róluk az emberek, hogy varázslók

- Mózesnek is ilyen csodatévő hatalmat tulajdnítanak majd a történet során

- Mózes felnő, és nincs tisztában azzal, hogy kihez is tartozik

- Tudja, hogy zsidó, de egyiptomi nevelést kapott, az egyiptomiak lenézik származása miatt, a zsidók árulónak tartják, aki ügyesen felkapaszkodott

- Megöli az egyiptomit, elrejti a homokban, és mikor két zsidó vitatkozik, ki akarja őket békíteni, de azok megfenyegetik – így érthető ez a fenyegető indulat

- Mózes elmenekül, mert embert ölt – ez akkor sem volt kisebb vétség, mint ma

- Jetró, Midján papja fogadja be, és elveszi feleségül az egyik lányát, Cipporát

Isten elhívása

- Istennek azonban célja van Mózes különleges tudásával

- Minden tudást arra kapunk a világon, hogy éljünk vele, tudni, okosabbnak, tanultabbnak lenni: feladat, tálentum, amit nem szabad elrejteni

- Isten azért rendezte úgy, hogy Mózes egyiptomiként nőjjön fel, hogy egyenlő tárgyalópartnere lehessen a fáraónak a küldetésében, értsen a hadvezetés tudományához

- Isten elhívja Mózes az égő csipkebokorból, hogy szabadítsa ki a zsidókat Egyiptomból, és vezesse őket vissza az eredetileg Ábrahámnak adott területre, a mai Palesztina/Izrael területére

- A történelemben talán ez az egyik leghíresebb népvándorlás

- Mózes nem akar menni, mindenféle kifogást keres

- Mindenre hivatkozik, csakhogy Isten békén hagyja – Jónás

- Az Isten által kijelölt életfeladatainkat nem lehet elkerülni, Isten addig jön utánunk, amíg beadjuk a derekunkat

- Nekünk mi az életfeladatunk? Mi lehet az, amiért Isten bennünket erre a világra küldött?

- És ha már idősebbek vagyunk, mi az, amiért Isten még mindig életben tart? MI dolgunk van a világban?

A név

- Vagyok, aki vagyok – jelen vagyok az életedben

- Vagyok, aki leszek – veled vagyok minden napon a világ végezetéig

- Istennek nincs olyan neve, mint nekünk

- Cselekedetei által derül ki, milyen Isten is ő

- Majd meglátod az életben, milyen Isten vagyok

- Sokat panaszkodunk a rosszért, hogy nem érdemeljük meg

- De mikor jók kapunk Istentől, vajon eszünkbe jut-e, hogy megérdemeljük?

Áron

- Mózesnek szüksége van valakire, aki a küldetésben segít neki, aki ismeri a zsidók szokásait és gondolkodását, hogy mit hogyan kell elmagyarázni nekik

- Ezért szükséges Áron, a lévita, tehát a Lévi családjából származó

- Isten, ha küldetést is ad, nem engedi, hogy az utat egyedül járjuk végig, ad mellénk embereket

- Kérdés, hogy látjuk-e magunk körül mindazokat, akiket Isten mellénk adott?

az úrvacsoráról

Lekció: Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: Ez a hónap lesz az első hónapotok. Ez lesz az első az év hónapjai között. Mondjátok meg Izráel egész közösségének: Ennek a hónapnak a tizedikén vegyen magának mindenki egy bárányt, családonként és házanként egy bárányt. Ha kevés a ház népe az egy bárányhoz, akkor a legközelebbi szomszédjával együtt vegyen a lélekszámnak megfelelően. Vegyétek számításba, hogy ki mennyit tud megenni a bárányból. Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves. Juhot vegyetek, de vehettek kecskét is. Ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig tartsátok magatoknál, azután estefelé vágja le Izráel egész gyülekezeti közössége. Vegyenek a vérből, és kenjék a két ajtófélfára és a szemöldökfára azokban a házakban, ahol megeszik. Ugyanazon az éjszakán egyék meg a tűzön sült húst, és egyenek hozzá kovásztalan kenyeret keserű füvekkel. Ne egyétek nyersen, se vízben főzve, csak tűzön megsütve, és a feje, a lábszárai és a belső részei együtt legyenek. Ne hagyjatok belőle reggelre. Ha mégis marad belőle reggelre, azt égessétek el. Így egyétek meg: legyen a derekatok felövezve, sarutok a lábatokon, bototok a kezetekben, és sietve egyétek: az ÚR páskája ez. Mert átvonulok ezen az éjszakán Egyiptom földjén, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, akár ember, akár állat az. Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött – én, az ÚR. De az a vér jel lesz házaitokon, amelyekben ti laktok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és tirajtatok nem lesz pusztító csapás, amikor megverem Egyiptom földjét. Tartsátok emlékezetben ezt a napot, és ünnepeljétek meg az ÚRnak nemzedékről nemzedékre. Örök rendelkezés ez, hogy megünnepeljétek!

2Móz.12,1-14

Textus: Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam néktek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.” Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön. Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból. Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úrnak testét, ítéletet eszik és iszik önmagának. Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg számosan. Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá. De amikor az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk.

1Kor.11,23-32

1. Az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit

- az úrvacsora a páskavacsorában gyökerezik

- húsvét estéjén ették, az Egyiptomból való szabadulás emlékére

- egészben megsütött bárányt, keserű füvekkel és kovásztalan kenyérrel

- a vérével meg kellett kenni az ajtófélfát annak jeléül, hogy az egyiptomi kivonulás éjszakáján a zsidók elsőszülöttei nem haltak meg, mert Isten megkegyelmezett nekik

- a bárány helyettesítette az elsőszülötteket az áldozatban, ahogy Ábrahám esetében a kos helyettesítette a fiát, Izsákot, mikor fel kellett áldoznia

- az egész nép bűnéért a nagy engesztelés napján kecskebakot áldoztak: a főpap rátette a kezét is kiűzték a pusztába

- azért fontosak ezek, mert ebben a jelképben gyökerezik Jézus áldozata

- helyettesként magára veszi a bűneinket, Isten igazságérzetét kielégíti, bűn felett érzet haragját feloldja

- mi is haragszunk az igazságtalanság miatt: Isten, aki maga a tökéletes igazság, elviselhetetlennek tartja, ezért van szükség, hogy a bűn elnyerje a büntetést

- Isten minden ember, a mi bűneinkért is Jézust bűntette meg

- A keresztény életnek ez a második nagy felismerése (az első, hogy Isten szeret), hogy Isten mindent megbocsát nekünk, és ezért mi is képesekké válunk a megbocsátásra

1. Senkiben nincsen nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért

- az úrvacsorában Isten hozzánk való szeretete lesz nyilvánvalóvá

- az úrvacsorában élhetjük át az, hogy részesei vagyunk a jézusi áldozatnak, és hogy a megbocsátás itt és most ránk is érvényes

- ha valaki komolyan veszi ezt a szertartást, ténylegesen hozzásegíti az emberi kapcsolatai rendezéséhez: Isten az úrvacsorán keresztül tanítja meg megbocsátani, szeretni, elfogadni, türelmesnek lenni

- az úrvacsora, és a helyesen elvégzett lelki szertartás formál krisztus-képűvé, kereszténnyé

- lelki közösség az élő Jézussal: itt lehet igazán átélni, hogy Jézus él, és hogy része az életemnek; itt lehet igazából a saját akaratunkat a jézusi akarat alá rendelni

- A keresztelési ígéret beteljesedése az úrvacsora: veletek vagyok a világ végezetéig

1. Lelki betegeknek való orvosság

- az egyház történelmében az úrvacsorában nagyobb hangsúlyt fektettek a bűnbánatra

- az úrvacsora lényege az életöröm, annak felismerése, hogy Jézus ténylegesen meggyógyít a lelki betegségeinkből, leveszi vállunkról a terhet, és ennek lehet, szabad örülni

- a helyesen átélt úrvacsora a felszabadulás élménye: amikor valaki sokáig cipel egy nagyon nehéz zsákot, és valaki hirtelen leveszi a válláról: olyan érzés, mintha repülnénk

- az úrvacsorában Jézus arra tanít meg, hogy örüljünk ennek az életnek, mert minden pillanata ajándék, hogy ne tegyük tönkre a kicsinyes ellenségeskedéseinkkel, durcáskodásainkkal; nézzétek a gyermekeket, mondja Jézus, és az égi madarakat: tőlük kell eltanulni, mit jelent az életöröm, hogyan lehet örülni a mindennapoknak

- az, aki nem tud örülni az életének, aki a legnagyobb nyomorúságban is nem látja meg az öröm, a felszabadulás lehetőségét, aki még mindig azzal van elfoglalva, hogy a családját marja, aki irigykedik, féltékenykedik, ellenségeskedik, gyűlölködik, az saját magát emészti fel, és lelkileg beteg, tehát szüksége van az áldott orvosra

1. Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki lakodalmat készített a fiának

- „és az élet öröm lesz megint, mint kezed érintése kezemen”

- az Isten országa itt kezdődik a földön: azokban a pillanatokban, amikor érezzük Isten jelenlétét az életünkben

- amikor tudunk felszabadultan örülni az életnek

- amikor rányílik a szemünk arra, hogy a királyi vendégség nekünk készül, és hogy Isten milyen gazdagon megajándékoz minket

- „Ti jók vagytok mindannyian, miért csinálnátok hát rosszat? Néha úgy vagytok a rosszal, mint a gyermek a csavargással. Ujjong, eltéved, sírdogál, s hazakívánkozik. Ti mindannyian örültök a jónak, s fontoljátok meg, amit mondok: Nem sánta az, aki együtt lelkendezik a csúszkálókkal.”

Lelki építkezés

Lekció: Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelkiekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint a Krisztusban kiskorúakhoz. Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e? Ha az egyik ezt mondja: „Én Pálé vagyok”, a másik pedig azt: „Én Apollósé”, nem emberi módon beszéltek-e? Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívővé lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr. Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Aki ültet, és aki öntöz: egyek, és mindegyik majd a maga jutalmát kapja fáradozásához méltóan. Mert mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. Az Istentől nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá. Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus. Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, szalmát; az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja kipróbálni.
Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni; de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át. Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok. Senki meg ne csalja önmagát! Ha valaki bölcsnek gondolja magát közöttetek ebben a világban, legyen bolonddá, hogy bölccsé lehessen. E világ bölcsessége ugyanis bolondság az Isten előtt. Mert meg van írva: „Megfogja a bölcseket ravaszságukban”, aztán ez is: „Az Úr tudja, hogy a bölcsek gondolatai hiábavalók.” Azért senki ne dicsekedjék emberekkel, mert minden a tietek; akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár a világ, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár az eljövendők: minden a tietek. Ti viszont a Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené.

1Kor.3

Textus: Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre; mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr. Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt „kiválasztott és drága”; ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.

1Pét.2,1-5

1. A lelki építkezés menete

- Pál ebben a részben a gyülekezetépítésről beszél

- A keresztény hit olyan lelki növekedést jelent, amely a személyes térben és a közösségben zajlik

- Nincs életkorhoz kötve, hogy ki mikor kezdi meg a lelki növekedést a Krisztusban

- A megtérés az alap, amire el lehet kezdeni építkezni, felépíteni rá egy keresztény életet

- A megtérés pillanatában lelkileg csecsemő az, aki megtér, először a hit alapjait kell elsajátítsa, azután építheti rá a maga keresztény életét, ahol szép lassan minden területen Krisztus lesz nyilvánvalóvá

- A krisztusi életforma öntudatos életet eredményez: elkezdem tudatosan alakítani az életem, tudatosan vizsgálni magam, alakítani a saját személyiségem

- Krisztussal élni azt jelenti, hogy minden pillanatban kész vagyok felülvizsgálni életem minden részét, cselekedeteit, gondolataimat

- Ezeknek külső jele az egyházi közösség: az istentisztelet arra szolgál, hogy Isten az Igén keresztül felülvizsgálja életünket, az úrvacsora pedig az erre adott lelki válasz

- A közösség abban segíthet, ha olyan a közösség, hogy fejlődjünk ebben a tudatos lelki életben

1. A közösségi munka szerepe az egyházban

- minden munkás szerepe ebben áll: hozzásegíteni a másikat, hogy a lelki dolgokban előre jusson

- a növekedést az Isten adja, és ezt soha nem szabad elfelejteni

- minden lelki nevelés, munka eredménye arról szól, hogy Isten megáldotta a közösséget

- nem mérhető le, csak időnként látszik az előrehaladás

- imahéten például, vagy a beszélgetésekben lehet lemérni, hogy ki mennyit haladt a lelki életben

- az Isten munkatársainak ennyi a szerepe: lelkileg építeni a másik embert

- minden egyéb járulékos tevékenység csak arra szolgál, hogy ezt a lelki építkezést megkönnyítse

1. Az Isten temploma – ti vagytok

- nagyon fontos Pál kifejezés, mert ebből derül ki, mi is a gyülekezeti szolgálat tulajdonképpeni célja;

- hogy ti. egy gyülekezet lelki templommá épüljön fel

- ehhez az szükségeltetik, hogy minden építő-kő megtalálja a maga helyét ebben az épületben

- minden építkezés erre a lelki templomra néz

- mindenki, aki tesz valamit a gyülekezetért, lelki templomot épít

- akinek fontos ez az ügy, az a maga részével hozzájárulhat ehhez a lelki építkezéshez

- aki úgy érzi, hogy az Isten gazdagon megajándékozta, az hálából kiveheti a maga részét a lelki építésben

- „szent nemzet, királyi papság vagytok” – mindenki oda tud vezetni egy másik embert Krisztushoz

- első kérdés: megtaláltad-e Krisztust? Elkezdted-e már építeni a lelki templomod? Megtaláltad-e a közösségben a helyed?

- Ha igen: elkezdtél-e másokat hozzásegíteni, hogy ők is megtalálják Krisztust, és ők is elkezdjenek építkezni? Megtért-e valaki a te igehirdetésed, életed, bizonyságtételed hatására?

A lelki vezető önértelmezése – 1Korinthus2

Lekció: Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten bizonyságtételét. Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével; hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék. A tökéletesek között azonban mi is bölcsességet szólunk, de nem e világnak, sem e világ múlandó fejedelmeinek bölcsességét, hanem Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet az Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre. Ezt e világ fejedelmei közül senki sem ismerte fel, mert ha felismerték volna, a dicsőség Urát nem feszítették volna meg. Hanem hirdetjük, amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek. Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is. Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke. Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk. Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva. A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni. A lelki ember azonban mindent megítél, de őt senki sem ítéli meg. Mert ki ismerte meg úgy az Úr gondolatát, hogy őt kioktathatná? Bennünk pedig Krisztus értelme van. (1Kor.2)

Textus: Így szólt hozzám az ÚR igéje: Emberfia! Szólj népedhez, és ezt mondd nekik: Ha fegyveres ellenséget hozok egy ország ellen, és az ország népe választ a maga köréből egy férfit, és őrállóvá teszi, az pedig látja jönni a fegyveres ellenséget az ország ellen, és megfújja a kürtöt, hogy figyelmeztesse a népet, akkor ha valaki hallja a kürtszót, de nem törődik a figyelmeztetéssel, a fegyveres ellenség pedig eljön, és levágja, úgy a vére a saját fejére száll. Hallotta a kürtszót, de nem törődött a figyelmeztetéssel: a vére saját magára száll, mert ha törődött volna a figyelmeztetéssel, megmenthette volna az életét. Ha ellenben az őrálló látja jönni a fegyveres ellenséget, de nem fújja meg a kürtöt, és nem figyelmezteti a népet, azután eljön a fegyveres ellenség, és levág közülük valakit, akkor azt a maga bűne érte utol, de vérét az őrállótól kérem számon. Emberfia! Téged ilyen őrállóvá tettelek Izráel házában. Ha igét hallasz tőlem, figyelmeztesd őket az én nevemben! Ha ezt mondom a bűnösnek: Bűnös vagy, meg kell halnod! – és te nem mondod meg, és nem figyelmezteted a bűnöst, hogy rossz úton jár, akkor az a bűnös meghal ugyan bűne miatt, de vérét tőled kérem számon. De ha te figyelmeztetted a bűnöst, hogy térjen meg útjáról, és az nem tért meg útjáról, akkor az meghal a bűne miatt, de te megmented a lelkedet. Te pedig, emberfia, mondd meg Izráel házának: Ti így beszéltek: Ránk nehezednek bűneink és vétkeink, elsorvadunk miattuk. Hogyan maradhatnánk életben? Ezt mondd nekik: Életemre mondom – így szól az én Uram, az ÚR -, hogy nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról, és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz utaitokról! Miért halnátok meg, Izráel háza? (Ez.33,1-11)

 

1. A lelkipásztor önértelmezése

-         ebben a részben Pál a saját feladatáról, mint igehirdető szolgálatról beszél

-         fontos, hogy a lelkipásztor és a gyülekezet tisztában legyen azzal, hogy a lelkipásztor mit gondol saját szolgálatáról, arról, hogy mi a feladata a közösségben

-         mit csinál egy lelkipásztor? Mi a dolga? Kultúraszervezés? Reprezentáció?

-         Kereszteljen, eskessen, temessen – szolgáltatások

-         A lelkipásztor igehirdető elsősorban (nemcsak szószéki, hanem mindenféle igehirdetés), az igehirdetés központi témája a JK-ról való bizonyságtétel

-         A lelkipásztor teljesítménye a Krisztus-hit alapján mérhető le, nem pedig azon, hogy mit tett egyebet a közösség szolgáltában, minden egyéb másodlagos, mert az első és legfontosabb feladata az igehirdetés; ha ezt nem teljesítette, nem teljesítette feladatát

-         Nem túl népszerű feladat egy olyan korban, ahol a lelki dolgok a háttérbe szorulnak

-         A Lélek dolgairól beszél azoknak az embereknek, akik erre fogékonyak, akik maguk is lelkiek

-         A lp. Csak egy dologgal dicsekedhet: hogy Krisztus szolgája, minden egyéb csak személyes ambíció, és ezért másodlagos

-         Ez a szakasz minden igazi igehirdető próbaköve, mert Pál elmondja, hogy milyen az igazi igehirdető, milyen kérdésekkel, nehézségekkel szembesül

-         Hiteles-e az igehirdetése? Látszik-e az életén az, amiről beszél? A saját személyisége kárára vagy hasznára válik az igehirdetés munkájának? Elhomályosítja-e bármi az ige tiszta üzenetét? Érzi-e maga is a saját esendőségét, hogy ne a saját bölcsességével dicsekedjen? Érezhető-e a Lélek ereje az igehirdetésben? Vannak-e az igehirdetésének eredményei? Változik-e igehirdetésétől az emberek élete, gondolkodása, szokásai, egymás közötti kapcsolatai?

-         A türelem megtanulása: nincsenek látható eredmények, sok kérdésre nincs válasz, nem mérhető le, hogy az Ige kiben milyen lelki hatást vált ki

-         Kérdés, hogy mennyire bízik az igehirdető abban, hogy majd az Ige, aki maga JK, elvégzi majd mindenkiben a szükséges lelki folyamatokat

-         Konfirmandusok: lehet, hogy évek hosszú sora telik el, mire az elvetett mag kikel bennük (kevesen vannak a templomban, akik gyerekkoruktól hűséges templomba járók, mindenkinek kellett egy bizonyos idő, amíg az isteni beszéd benne elvégezte a maga munkáját)

-         A lelkipásztor feladata annyi, amennyit Ezékiel is ír: elmondani a dolgokat, amikkel meg van bízva

-         Érthető formában kell elmondani az üzenetet, nem pedig úgy, hogy a gyülekezet semmit ne értsen belőle

-         Ha az igehirdetés hitelesen megtörtént, akkor az ige befogadásának felelőssége a hallgatóságra hárul

-         Pál nem szégyelli felvállalni, hogy ő is ember, emberi gyengeségekkel

-         Sokszor volt az az érzésem, hogy a gyülekezet nem látja a lp-ban az embert, nem lehet beteg, nem lehetnek fogyatékosságai, nincs szüksége saját maga számára időre, magánéletre, élete teljes egészében a közösség előtt zajlik, példaként, minden szavát, mondatát, megmozdulását, ruháját, cselekedetét, vagy az, amit nem tesz, kritizálnak – elfelejtkeznek arról, hogy ő is ember, emberi érzésekkel; a lp-t meg lehet sérteni, hiszen neki úgyis az a kötelessége (arról beszél), hogy meg kell bocsátani;

-         Emberi gyengeségek között hirdetjük az Isten igéjét, hogy az Ige munkáját ne magunknak tulajdonítsuk, hanem Istennek

-         A lelkipásztornak tudni kell a maga emberi oldalát, gyengeségét, hibáit is felvállalni, neki sokkal inkább, mint a gyülekezetnek, mert a lelkipásztor ebben is példa lehet, ahogy ember: a példája éppen ettől válik hitelessé, hogy őszinte, és nem játssza meg a tökéletes embert, nem játszik Istent

-         Pál fél, hogy a küldetését nem teljesíti: így félni csak az tud, aki személyes ügyének tekinti az igehirdetést, és fél attól, hogy nem állja meg a helyét, nem teljesíti a feladatát

-         Pál egész súlyában, nagyságában látja, hogy Isten milyen hatalmas súlyt tett a vállára: az Ige hirdetését

-         Aki komolyan veszi a hivatását, ezeket a kérdéseket, félelmeket, lelki gyötrődéseket nem úszhatja meg, sőt, ez az egyik ismérve annak, hogy valaki komolyan veszi a szolgálatát

-         Ez a komolyság határozza meg majd a gyülekezet hangulatát

1. A befogadó közösség

-         lelki közösség: lelki dolgokat lelki embereknek magyarázva

-         onnan lehet tudni, hogy ki a lelki ember, hogy megnézzük, hogy mi az életében a legfontosabb dolog, amiért mindent megtenne

-         lelki élet kialakítása: hogy a gyülekezet foglalkozzon a lelki dolgokkal

-         tökéletesek: érettek, nagykorúak a Lélek dolgaiban

-         úton vannak Krisztus felé: úton lenni: a boldogság; megérkezni: a halál

Az egyház feladata – 1Korinthus1,18-31

Lekció: Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. Mert meg van írva: „Elvesztem a bölcsek bölcsességét, és az értelmesek értelmét elvetem.” Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világ vitázója? Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét? Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket. És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt, az Isten ereje és az Isten bölcsessége. Mert az Isten „bolondsága” bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten „erőtlensége” erősebb az emberek erejénél. Mert nézzétek csak a ti elhivatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. Sőt azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket: és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket; hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. Az ő munkája az, hogy ti a Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, hogy amint meg van írva: „Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.” (1Kor.1,18-31)

Textus: Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy a Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben. (2Kor.4,7-11)

 

1. A keresztény egyház központi üzenete

-         a keresztről való beszéd

-         vita az egyház helyzetéről, státusáról

-         a magyarság megtartása, iskolák fenntartása, erkölcsös nevelés

-         kulturális tevékenység, kultúraszervezés, szociális munka, amit más nem tenne meg

-         mi a szerepe az egyháznak egy tágabb közösségben?

-         Miért nélkülözhetetlen?

-         Ahol nincs gyülekezeti élet, ott gyorsan megjelennek az új egyházak, mert az embereknek igénye van a lelki életre

-         Nem mindenkinek, és nem mindenkinek egyformán, de éppen e miatt a lelki igény miatt elpusztíthatatlan

-         Nem a formája: két évezred alatt az egyház sokszor átalakult, és még sokszor át is fog, fejlődik, változik, mert a benne élő emberek fejlődnek, változnak, megváltoznak az igények

-         Jézus olyan alapvető emberi igényre válaszol, amely eltörölhetetlen

-         Ahhoz, hogy az egyház haladjon valamerre, szüksége van arra, hogy tisztában legyen saját magával

-         Az egyház soha nem ússza meg a bűnbánatot, mert ha el akarja kerülni, megszűnik abban a formájában létezni

-         Aki maga is a bűnbánatról prédikál, annak Pál szavai az irányadók: Bűnösök között első vagyok én

-         Akinek a világgal szemben elvárásai vannak, először maga kell megmozduljon a világ felé, aki felé küldetése van

-         Ideje van annak, hogy a közbeszédben az egyházról beszéljünk

2.      Az üzenet személyes

-         a keresztény – minden keresztény egyház – üzenete a keresztről szól

-         ez az üzenet nem intézményeket szólít meg, hanem személyesen embereket

-         alulról építkezik, a családban, az emberi kapcsolatokon keresztül

-         a másik ember szeretete, türelme, kiállása, jósága, megbocsátása, embersége által szólít meg Isten

-         a keresztény üzenet mindig, minden körülmények között a kapcsolatokról szól:

-         az Istennel való helyreállított kapcsolatom: megbékélek Istennel

-         az önmagammal való kapcsolatomról: elfogadom önmagam, megbocsátok önmagamnak, megszeretem önmagam

-         a többi emberrel való kapcsolatomról: elfogadom őket, megbocsátok nekik, megszeretem őket

1. A hatalom felismerése és lebontása

-         Milyen Isten az, aki a gyengeségével dicsekszik?

-         az egyház története nem arról tanúskodik, hogy betartották volna a jézusi életformát

-         a keresztény életvitel nem a hatalom gyakorlásáról, hanem a hatalom lebontásáról szól

-         Isten a gyengék, kiszolgáltatottak pártján áll (gyermekek, asszonyok, elnyomottak, a társadalom perifériáján élők)

-         Minden olyan egyházi kísérlet, amely világi hatalmat akar magának biztosítani, elhibázott

-         Mindenki rendelkezik egy bizonyos személyi hatalommal: az emberi kapcsolataink a hatalom gyakorlásáról szólnak

-         Megbántok valakit: hatalmasabb vagyok nála, mert ő sérült, én meg nem

-         Gyerekekhez való viszonyban látszik meg leginkább, hogy ki hogyan gyakorolja a hatalmát

-         Isten a szülői hatalmat arra adja, hogy ez a gyermeknek javára váljon, nem pedig azért, hogy hatalmaskodjon a szülő a gyermeke felett

-         „amíg az én kenyeremet eszed, addig azt csinálod, amit én mondok” – a hatalomért való hatalmaskodás tipikus példája; nem a gyerek számít, hanem az, hogy én gyakorolhatom a hatalmam

1. A szeretet gyengeségének felvállalása

-         Amikor valami probléma merül fel az életben, mindig feltesszük magunknak a kérdést, hogy miért történt, ami történt

-         Az első kérdés az, hogy megpróbáljuk a magunk hibáját megtalálni, mert a másikét nagyon könnyen meglátjuk

-         Az emberi konfliktusokat csakis a párbeszéd oldhatja fel, amikor beismerem a saját hibáimat

-         Sok házasság nem végződne válással, ha az a két ember tudna beszélgetni egymással

-         Szeretni: nem természetes; a szeretet erőfeszítést igényel; megtanulni jól szeretni: bölcsesség kell hozzá

-         Kétféle intelligencia: értelmi és érzelmi

-         Isten az érzelmi intelligenciára akar bennünket megtanítani: ez az emberi kapcsolatokban látszik, a konfliktushelyzetek megoldásában

-         Az a bölcs ember, aki nem keresi a konfliktusokat, de ha mégis adódnak, meg tudja őket oldani

-         A szeretet a világ szemében bolondság: hogyan szerethetném azt, aki gyűlöl engem?

-         Mégis ez az egyetlen út, amely megoldást jelenthet a megoldhatatlan helyzetekre

-         Hogy senki ne dicsekedjék: ez Istentől van

A békéltetés szolgálata – 1Korinthus1,1-17

Lekció: Pál, Krisztus Jézusnak Isten akaratából elhívott apostola, és Szószthenész, a testvér, z Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, azoknak, akiket ő elhívott és saját népévé tett; mindazokkal együtt, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, az ő Uruk és a mi Urunk nevét bárhol segítségül hívják: egyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Hálát adok értetek Istennek mindenkor, azért a kegyelemért, amely nektek a Krisztus Jézusban adatott. Mert a vele való közösségben mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben és minden ismeretben, mint a Krisztusról való bizonyságtétel megerősödött bennetek. Azért nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok, aki meg is erősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján. Hű az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre. A mi Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek titeket testvéreim, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek közöttetek szakadások, hanem ugyanazzal az érzéssel és ugyanazzal a meggyőződéssel igazodjatok egymáshoz. Mert azt a hírt kaptam rólatok, testvéreim, Khloé embereitől, hogy viszálykodások vannak közöttetek. Úgy értem ezt, hogy mindenki így beszél köztetek: „Én Pálé vagyok, én Apollósé, én Kéfásé, én pedig Krisztusé.” Hát részekre szakítható-e Krisztus? Talán Pál feszíttetett meg értetek, vagy Pál nevére keresztelkedtetek meg? Hálát adok Istennek, hogy senkit sem kereszteltem meg közületek, csak Kriszpuszt és Gájuszt, nehogy azt mondhassa valaki, hogy az én nevemre keresztelkedtetek meg. Igaz, megkereszteltem még Sztefanász házanépét is, rajtuk kívül azonban nem tudom, hogy mást is megkereszteltem volna. Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem bölcselkedő beszéddel, hogy a Krisztus keresztje el ne veszítse erejét. (1Kor.1,1-17)

Textus: Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük. Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. (2Kor.5,16-21)

 

1. bevezetés a korinthusi levébe

- az egyház evangélium-hű építése: mit is jelent ez?

- Nincs más mérték, csak a Szentírás, és semmi más nem kánon-értékű

- A város kereskedelmi központ, lakossága mindenféle szinten nagyon vegyes: politkailag, gazdaságilag, nemzetiségileg

- A gyülekezetet Kr. 51 végén alapítja, másfél évig lakik Korinthusban Jusztusz házában

- Négy levelet ír a gyülekezetnek távozása után, ebből kettő elveszett (az első és a harmadik); még egyszer elmegy K.-ba, ami után születik a 4. levél, a 2Kor.

- A gyülekezetet Timóteusra hagyja

- Gyülekezeti problémák

- Jelentős személyiségek a korinthusiak életében: Péter (zsidókeresztények), Apollós (értelmiségiek), Pál (személyes ismerősei), Krisztus (szigorú keresztények, bíráskodók)

- Krisztus nem sorolható az apostolokkal egy sorba, az apostolok pedig nem Mesterek, akiket követni kell, csak közvetítők

- Legfőbb kérdései: 1. a keresztény szabadság és az evangéliumhoz való hűség kapcsolata, 2. a szeretet és 3. a feltámadás

1. apostol

- küldött; meghatározza a küldetése, a küldetése nélkül nem apostol; Pál önértelmezése: a küldetése a lényeg az életében; e nélkül nem lehet apostol; lelkipásztori önértelmezés: egy lelkipásztor addig lelkipásztor, amíg elvégzi azt a munkát, amire rendeltett; azt is látjuk, hogy Pál szolgálata nem egész életre szól, hanem ideiglenes;

- A tisztség Isten ajándéka és megbízatása, Isten kéri számon, és ez sokkal szigorúbb számonkérés, mint bármilyen emberi (aki sokat kapott, attól sokat követelnek)

- Apostol: képviselő: annak az akaratát képviseli, aki elküldte, sokszor azok ellenében is, akikhez küldetett; Isten akaratának helyes értelmezése, bölcsesség, türelem, elkötelezettség, a saját személyének háttérbe szorítása, Isten akaratának érvényesülni hagyása, intés, irányítás

- Hatalom van a kezében, a szó különleges hatalma: nem mindegy, mit mond, hogyan mondja, miért mondja; az apostol és a lelkipásztor szüntelen önvizsgálatot tart az Ige tükrében, állandóan felülvizsgálja saját magát, de senkitől nem hagyja magát befolyásolni, csak Istentől

- Személyes kapcsolat Istennel, és ennek alapján való élet

- A munkatársak okos megválasztása

1. a gyülekezet „simul iustus et peccator”

- tagjai az elhívott szentek, akik azért emberek maradnak, tehát hibázhatnak és hibáznak is, csak éppen elindultak az Isten felé vezető úton

- a gyülekezetbe azok tartoznak, akiket Isten személyesen megszólított, és erre a hívásra válaszoltak is

- a gyülekezeti problémákból következtethetünk, hogy a gyülekezetben még akkor is vannak személyi problémák, ha mindent a legjobb indulattal rendeznek le; viták, véleménykülönbségek, különböző nézőpontok ütközése

1. köszöntés

- kegyelem: Isten közel jön hozzánk; elítélhetne bennünket, de nem teszi, a cselekedeteink alapján nem érdemeljük meg Isten szeretetét

- békesség: Isten megbékéltet önmagával; Ez az első és legfontosabb dolog, hogy vele rendeződik a viszonyunk; ebből fakad az önmagunkkal való békességünk és a másokkal való

1. hálaadás

- az Istennel való életünk fontos része; lehetetlen, hogy akik megismerték Istent, ne lennének hálásak; aki nem hálás az Istennek, az igazából nem ismeri őt;

- ezt nem lehet kikényszeríteni, ahogy a szeretetet sem: vagy érezzük, vagy nem;

- aki átélte és éli az Istennel való közösséget, az megtanul hálás lenni mindenért; az észreveszi a mások érte hozott áldozatát és meg is tudja köszönni; az tud örülni a kis dolgoknak; annak nem esik nehezére kimondani a szeretet szavait; az képes megbocsátani és továbblépni, nem a másik hibáját állandóan felhánytorgatni; annak a belső békessége nem attól függ, hogy a másik mit tesz vagy mit mond;

- „az ember itt kevés a szeretetre; elég, ha hálás legbelül, ezért, azért, mindenért”

1. pártoskodás

- minden közösség legfontosabb problémája, amit itt Pál említ;

- nem dolgozom ezzel együtt, mert…

- jobban szeretjük a sértettségünket őrizni, és nem adni a másik embernek másik lehetőséget, mert ez azt feltételezné a világ szemében, hogy először is tévedtünk;

- nagyon óvjuk azt a képet, amit a világ felé közvetítünk: tévedhetetlennek szeretünk látszani; nagyon könnyen leírjuk az embereket, hogy ez ilyen, ez olyan, ez meg amolyan, ezzel nem érdemes, ezt nem szimpatizálom, ez hibázott, ez nem volt teljesen tisztességes;

- nagy dolgokat csak közösségileg lehet megcsinálni, amikor képesek vagyunk egy akaratra jutni;

- igazodjatok egymáshoz: ezt agyon nehéz megtanulni; mi azt várjuk, hogy mások igazodjanak hozzánk, ahhoz az egy és oszthatatlan igazsághoz, amit mi képviselünk

- megtanulni megtenni az első lépést, aztán újra és újra megtenni ezt a lépést, mindahányszor szükséges, és saját egyéniségünket másodlagos dolognak tartani közösségi kérdésekben

- a megegyezés képessége és Lelke, amikor a másikban, függetlenül attól, hogy mennyi rosszat követett el ellenem, hányszor alázott meg, megpróbálom a jót látni

1. a békéltetés szolgálata

- a keresztények legnagyobb lehetősége a békességre igyekvés; annyi háború és gonoszság van a földön, nekünk nagy lehetőség adatott

- minden békességet a családban kell kezdeni, Isten senkitől nem kér olyasmit, amit nem képes teljesíteni; nem azon kell nekünk keseregni, hogy a világban mennyi a háború és ellenségeskedés, hanem szét kell néznünk a magunk háza táján, ott is van baj bőségesen, azokat kell előbb rendbe tenni

- annyira engesztelhetetlenek vagyunk egymás iránt

- olyan nehéz megbocsátani, és tűrni egy kicsit a másiknak

- megbékélés önmagunkkal, a másik elfogadása, sajátos szempontjainak megértése

- a békéltetés szolgálata: egymással kibékíteni az ellentétes feleket