A kilenc csapás – miért kell a fáraó szívének olyan keménynek lennie?

Az ÚR azt mondta Mózesnek: Lásd, olyanná teszlek a fáraó előtt, mintha isten volnál. Testvéred, Áron pedig a prófétád lesz. Te mondj el neki mindent, amit én parancsolok neked. Testvéred, Áron, meg beszéljen a fáraóval, hogy bocsássa el országából Izráel fiait. Én azonban megkeményítem a fáraó szívét, és bár sok jelet és csodát teszek Egyiptom földjén, a fáraó nem hallgat rátok, amíg rá nem teszem kezemet Egyiptomra. Akkor majd kihozom seregemet, az én népemet, Izráel fiait Egyiptomból súlyos ítéletekkel. Majd megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az ÚR, ha kinyújtom kezemet Egyiptomra, és kihozom közülük Izráel fiait.
Mózes és Áron így járt el. Azt tették, amit az ÚR parancsolt nekik.

Mózes nyolcvanesztendős, Áron pedig nyolcvanhárom esztendős volt, amikor a fáraóval beszéltek.
Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek és Áronnak: Ha így szól hozzátok a fáraó: Tegyetek valami csodát! – akkor mondd Áronnak, hogy vegye a botját, és dobja a fáraó elé, hogy kígyóvá változzék! Bement azért Mózes és Áron a fáraóhoz, és úgy cselekedtek, ahogyan az ÚR parancsolta. Áron odadobta a botját a fáraó és szolgái elé, és az kígyóvá változott. Akkor a fáraó is előhívta a bölcseket és varázslókat, és azok, Egyiptom mágusai is ugyanazt tették a maguk titkos mesterségével. Mindegyik odadobta a botját, és azok kígyóvá váltak. De Áronnak a botja elnyelte a botjaikat. A fáraó szíve azonban kemény maradt, és nem hallgatott rájuk – ahogyan megmondta az ÚR.

Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek: Konok a fáraó szíve, nem akarja elbocsátani a népet. Menj el a fáraóhoz reggel, amikor éppen kimegy a vízhez, állj eléje a Nílus partján, és vedd kezedbe azt a botot, amely kígyóvá változott. Ezt mondd neki: Az ÚR, a héberek Istene küldött engem hozzád ezzel az üzenettel: Bocsásd el népemet, hogy szolgáljanak nekem a pusztában! – de te nem hallgattál rám mindeddig. Így szól azért az ÚR: erről tudod meg, hogy én vagyok az ÚR: Én a kezemben levő bottal ráütök a Nílus vizére, és az vérré változik. A Nílus halai elpusztulnak, a Nílus maga pedig megbüdösödik, úgyhogy az egyiptomiak undorodni fognak attól, hogy vizet igyanak a Nílusból. Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Mondd Áronnak, hogy vegye a botját, és nyújtsa ki kezét Egyiptom vizei, folyói és csatornái fölé, tavai és összes vízgyűjtője fölé, hogy vérré váljanak. Legyen vér Egyiptom egész földjén, mind a faedényekben, mind a kőedényekben.
Mózes és Áron úgy cselekedett, ahogyan az ÚR parancsolta. Fölemelte a botját a fáraó és szolgái szeme láttára, ráütött a Nílus vizére, és a Nílus vize mind vérré változott. A Nílus halai kipusztultak, maga a Nílus megbüdösödött, úgyhogy az egyiptomiak nem tudtak inni a Nílus vizéből. Vér volt Egyiptom egész földjén.
De Egyiptom mágusai is úgy cselekedtek titkos mesterségükkel, ezért a fáraó szíve kemény maradt, és nem hallgatott rájuk – ahogyan megmondta az ÚR. A fáraó megfordult, hazament, és nem vette szívére a dolgot.
Az egyiptomiak pedig mind ásni kezdtek a Nílus környékén, hogy vizet ihassanak, mert nem tudtak inni a Nílus vizéből. Hét nap telt el azután, hogy megverte az ÚR a Nílust.

Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek: Menj be a fáraóhoz, és ezt mondd neki: Így szól az ÚR: Bocsásd el népemet, hogy szolgálhasson nekem! Mert ha nem akarod elbocsátani, akkor én békákkal verem meg egész határodat. Békák hemzsegnek a Nílusban, sőt ki is jönnek belőle, és bemennek a házadba, a hálószobádba, az ágyadba, szolgáid házába, néped közé, a kemencékbe, és a sütőteknőkbe. Rád másznak a békák, meg népedre és szolgáidra. Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Mondd Áronnak, hogy nyújtsa ki kezét botjával együtt a folyók, csatornák és tavak fölé, és hozza föl a békákat Egyiptom földjére! Áron kinyújtotta kezét Egyiptom vizei fölé, és a békák feljöttek, és ellepték Egyiptom földjét. De a mágusok is így cselekedtek titkos mesterségükkel, és békákat hoztak föl Egyiptom földjére. Ekkor hívatta a fáraó Mózest és Áront, és azt mondta: Könyörögjetek az ÚRhoz, hogy távolítsa el a békákat rólam és népemről! Én pedig elbocsátom a népet, hogy áldozzék az ÚRnak. Mózes azt felelte a fáraónak: Tetszésedre bízom, hogy mikorra könyörögjek érted, szolgáidért és népedért, hogy kipusztuljanak a nálad és házaidban levő békák, és hogy csak a Nílusban maradjanak meg. Holnapra – felelte a fáraó. Mózes ezt mondta: Úgy lesz, ahogyan mondod, hogy megtudd: nincs hasonló a mi Istenünkhöz, az ÚRhoz. Eltávoznak a békák tőled, házaidból, szolgáidról és népedről, és csak a Nílusban maradnak meg. Mózes és Áron kijött a fáraótól. Mózes azután kiáltott az ÚRhoz a békák miatt, amelyeket a fáraóra küldött. Az ÚR pedig Mózes szava szerint cselekedett. Kipusztultak a békák a házakból, az udvarokból és a mezőkről. Akkor rakásra hányták őket, és bűzlött az egész ország. Amikor a fáraó látta, hogy enyhült a baj, konok maradt a szíve, és nem hallgatott rájuk – ahogyan megmondta az ÚR.

Majd ezt mondta az ÚR Mózesnek: Mondd meg Áronnak: nyújtsa ki botját, és üssön rá a föld porára, hogy az szúnyoggá váljék Egyiptom egész földjén. Így is cselekedtek. Áron kinyújtotta a kezét, és botjával ráütött a föld porára. Ekkor szúnyog lepett el embert és állatot. A föld minden pora szúnyoggá vált egész Egyiptomban. A mágusok is meg akarták tenni titkos mesterségükkel, hogy szúnyogokat hozzanak létre, de nem tudtak. És a szúnyogok ellepték az embereket és az állatokat. Ekkor azt mondták a mágusok a fáraónak: Isten ujja ez! De a fáraó szíve kemény maradt, és nem hallgatott rájuk – ahogyan megmondta az ÚR. Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Állj oda korán reggel a fáraó elé, amikor kimegy a vízhez, és mondd neki: Így szól az ÚR: Bocsásd el népemet, hogy szolgáljon nekem! Mert ha nem bocsátod el népemet, akkor én bögölyöket bocsátok rád, szolgáidra, népedre és házaidra. Bögölyökkel telnek meg az egyiptomiak házai, sőt a föld is, ahol ők laknak. De kivételt teszek azon a napon Gósen földjével, ahol az én népem tartózkodik, és ott nem lesznek bögölyök, hogy megtudd: Én, az ÚR, itt vagyok az országban. Így teszek különbséget az én népem és a te néped között. Holnap történik meg ez a jel. Az ÚR így cselekedett: Tömegestül jöttek a bögölyök a fáraónak és szolgáinak házaiba, úgyhogy egész Egyiptomban szenvedett a föld a bögölyök miatt. Ekkor hívatta a fáraó Mózest és Áront, és ezt mondta: Menjetek, áldozzatok Isteneteknek itt az országban! De Mózes azt felelte: Nem volna helyes így cselekednünk, mert undorodnak az egyiptomiak attól, amit mi áldozunk Istenünknek, az ÚRnak. Hiszen, ha azt áldozzuk, amitől undorodnak az egyiptomiak, megköveznek bennünket! El akarunk menni a pusztába háromnapi járóföldre, hogy ott áldozzunk Istenünknek, az ÚRnak, ahogyan megparancsolta nekünk. Akkor ezt mondta a fáraó: Én elbocsátalak benneteket, hogy a pusztában áldozzatok Isteneteknek, az ÚRnak. Csak nagyon messze ne menjetek! Könyörögjetek értem! Mózes így felelt: Én most kimegyek tőled, könyörgök az ÚRhoz, és holnap eltávoznak a bögölyök a fáraóról, szolgáiról és népéről. De többé ne csapjon be minket a fáraó azzal, hogy nem bocsátja el a népet áldozni az ÚRnak! Azután kiment Mózes a fáraótól, és könyörgött az ÚRhoz.
Az ÚR pedig Mózes szava szerint cselekedett: Eltávolította a bögölyöket a fáraóról, szolgáiról és népéről, úgyhogy egy sem maradt. De ezúttal is konok maradt a fáraó szíve, és nem bocsátotta el a népet.

Azután azt mondta az ÚR Mózesnek, hogy menjen be a fáraóhoz, és így beszéljen vele: Így szól az ÚR, a héberek Istene: Bocsásd el népemet, hogy szolgáljon nekem! Mert ha nem akarod elbocsátani, és még mindig visszatartod őket, akkor megveri az ÚR a mezőn levő jószágodat, a lovakat, szamarakat, tevéket, marhákat és juhokat: igen nagy dögvész lesz. De különbséget tesz az ÚR Izráel jószága és az egyiptomiak jószága között, és egy sem pusztul el abból, ami Izráel fiaié. Határidőt is szabott az ÚR: Holnap cselekszi meg az ÚR mindezt az országban. Másnap meg is cselekedte ezt az ÚR, és elhullott az egyiptomiak összes jószága. De Izráel fiainak jószágából egy sem hullott el. A fáraó oda is küldött, és kitűnt, hogy Izráel fiainak a jószágából egy sem hullott el. De a fáraó szíve konok maradt, és nem bocsátotta el a népet.

Ekkor azt mondta az ÚR Mózesnek és Áronnak: Vegyetek egy tele marok kemencekormot, és szórja azt Mózes az ég felé a fáraó szeme láttára! Porfelhővé válik az egész Egyiptom fölött, és hólyagos fekélyeket támaszt az embereken és állatokon egész Egyiptomban. Vették azért a kemencekormot, odaálltak a fáraó elé, és Mózes az ég felé szórta azt. Ekkor hólyagos fekélyek támadtak az embereken és állatokon. A mágusok már oda sem tudtak állni Mózes elé a fekélyek miatt, mert fekélyek keletkeztek a mágusokon is és minden egyiptomin. De megkeményítette az ÚR a fáraó szívét, és nem hallgatott rájuk – ahogyan megmondta az ÚR Mózesnek.

Ezután azt mondta az ÚR Mózesnek, hogy álljon oda korán reggel a fáraó elé, és ezt mondja neki: Így szól az ÚR, a héberek Istene: Bocsásd el népemet, hogy szolgálhassanak nekem! Mert ezúttal minden csapásomat rád bocsátom, meg szolgáidra és népedre, hogy megtudd: Nincs hozzám hasonló az egész földön! Mert már kinyújtottam a kezemet, és megvertelek téged és népedet dögvésszel úgy, hogy kipusztulhattál volna a földről. De mégis megtartottalak, hogy megmutassam neked az erőmet, és hirdessék nevemet az egész földön. Ha továbbra is gátolod népemet, és nem bocsátod el, akkor én holnap ilyenkor olyan nagy jégesőt zúdítok le, melyhez hasonló nem volt Egyiptomban alapítása napjától fogva mostanáig. Most azért küldj el, hajtasd be jószágodat és mindenedet, ami a mezőn van, mert olyan jégeső szakad minden emberre és állatra, hogy ami a mezőn marad és nem hajtják haza, elpusztul. Aki megijedt az ÚR kijelentésétől a fáraó szolgái közül, hazamentette a szolgáit és jószágát. Aki azonban nem szívlelte meg az ÚR kijelentését, az a mezőn hagyta szolgáit és jószágát. Ekkor azt mondta az ÚR Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet az ég felé, hogy essen jégeső egész Egyiptomban emberre, állatra és a mező minden füvére Egyiptom földjén. Mózes kinyújtotta a botját az ég felé, az ÚR pedig mennydörgést és jégesőt támasztott; villámok csaptak a földre, és jégesőt zúdított az ÚR Egyiptom földjére. Esett a jégeső, és egymást érte a villámlás a jégesőben. Olyan hatalmas volt, amilyen nem volt még Egyiptomban, amióta emberek lakják. Elverte a jégeső egész Egyiptomban mindazt, ami a mezőn volt: embert és állatot, a mező minden füvét is elverte a jég, és összetördelte a mező minden fáját. Csak Gósen földjén nem volt jégeső, ahol Izráel fiai laktak.
Ekkor hívatta a fáraó Mózest és Áront, és ezt mondta nekik: Ezúttal vétkeztem! Az ÚR az igaz, én és a népem pedig bűnösök vagyunk. Könyörögjetek az ÚRhoz, mert elég volt már a mennydörgésből és a jégesőből. Elbocsátalak benneteket, nem kell tovább itt maradnotok. Mózes így felelt neki: Mihelyt kimegyek a városból, fölemelem kezemet az ÚRhoz. Megszűnik a mennydörgés, és nem lesz több jégeső, hogy megtudd: az ÚRé a föld. Tudom ugyan, hogy te és szolgáid még mindig nem féltek az ÚRistentől. A lent és az árpát elverte a jég, mert az árpa kalászban volt, a len pedig virágzott. De a búzát és a tönkölyt nem verte el, mert azok később érnek. Amikor eltávozott Mózes a fáraótól, és kiment a városból, fölemelte kezét az ÚRhoz, és megszűnt a mennydörgés meg a jégeső, és eső sem ömlött a földre. Látva a fáraó, hogy megszűnt az eső, a jég és a mennydörgés, visszaesett vétkébe, és konok maradt a szíve neki is, meg szolgáinak is.
Megkeményedett a fáraó szíve, és nem bocsátotta el Izráel fiait – ahogyan megmondta az ÚR Mózes által.

Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Menj be a fáraóhoz, mert én tettem keménnyé a szívét, valamint szolgáinak a szívét is, hogy ezeket a jeleket véghezvigyem közöttük. Beszéld majd el a fiaidnak és unokáidnak, amit Egyiptommal cselekedtem, és jeleimet is, amelyekkel sújtottam őket. Tudjátok meg ebből, hogy én vagyok az ÚR! Bement tehát Mózes és Áron a fáraóhoz, és ezt mondták neki: Így szól az ÚR, a héberek Istene: Meddig vonakodsz még megalázkodni előttem? Bocsásd el népemet, hogy nekem szolgálhassanak! Mert ha nem akarod elbocsátani népemet, akkor én holnap sáskákat hozok a határodra.
Úgy ellepik a föld színét, hogy látni sem lehet a földet, és megeszik a maradékot, amelyet a jégeső megkímélt, és így megmaradt nektek. Lerágnak minden fát, amely a mezőn nő. Sőt tele lesz velük a házad, összes szolgád háza és minden egyiptomi háza. Nem láttak ilyent a mai napig sem őseid, sem azoknak ősei, amióta ezen a földön laknak. Ezzel megfordult, és kiment a fáraótól. A fáraótól megkérdezték szolgái: Meddig lesz még vesztünkre ez az ember? Bocsásd el ezeket az embereket, hogy szolgálhassanak Istenüknek, az ÚRnak! Nem veszed észre, hogy pusztulóban van Egyiptom? Ezért visszavitték Mózest és Áront a fáraó elé, aki így szólt hozzájuk: Menjetek, szolgáljatok Isteneteknek, az ÚRnak! De kik fognak elmenni? A fiatalokkal és öregekkel megyünk, felelte Mózes, fiainkkal és leányainkkal, juhainkkal és marháinkkal megyünk, mert ünnepet ülünk az ÚRnak. A fáraó azt mondta nekik: Úgy legyen veletek az ÚR, ahogyan én elbocsátalak benneteket családostul! Vigyázzatok, rosszat akartok! Nem úgy lesz! Csak ti, férfiak, menjetek és szolgáljatok az ÚRnak, hiszen ti is ezt kívántátok! Azzal elkergették őket a fáraó elől. Ekkor azt mondta az ÚR Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet Egyiptom földje fölé, és jöjjenek föl a sáskák Egyiptom földjére, és egyék le az ország minden füvét, mindazt, amit a jégeső meghagyott! Mózes tehát kinyújtotta a botját Egyiptom földje fölé, és az ÚR keleti szelet hozott az országra egész nap és egész éjjel. Reggel azután meghozta a keleti szél a sáskákat. Feljöttek a sáskák Egyiptom egész földjére, és roppant tömegben szálltak le Egyiptom egész területén. Nem volt ilyen sáskajárás sem azelőtt, sem azután. Ellepték az egész föld színét, úgyhogy elsötétedett a föld, és leették a föld minden füvét, a fák minden gyümölcsét, amit meghagyott a jégeső. A fákon és a füves mezőkön nem maradt semmi zöld Egyiptom egész területén.
Ekkor a fáraó sietve hívatta Mózest és Áront, és ezt mondta: Vétkeztem a ti Istenetek, az ÚR ellen és tiellenetek. Most azért bocsássátok meg még ez egyszer a vétkemet, és könyörögjetek Istenetekhez, az ÚRhoz, hogy legalább ezt a halált fordítsa el tőlem! Mózes kijött a fáraó elől, és könyörgött az ÚRhoz.
Az ÚR pedig igen erős nyugati szélre változtatta a szelet, amely fölkapta a sáskákat, és belesodorta a Vörös-tengerbe. Nem maradt egy sáska sem Egyiptom egész területén. De az ÚR megkeményítette a fáraó szívét, és nem bocsátotta el Izráel fiait.
Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet az ég felé, és akkor olyan sötétség lesz Egyiptom földjén, hogy tapintani lehet a sötétséget! Mózes kinyújtotta kezét az ég felé, és sűrű sötétség támadt egész Egyiptomban három napig. Az emberek nem látták egymást, és három napig senki sem tudott kimozdulni a helyéről. De ahol Izráel fiai laktak, mindenütt világos volt. Ekkor hívatta a fáraó Mózest és azt mondta: Menjetek, tiszteljétek az URat, de juhaitok és marháitok itt maradnak! Még a családtagok is elmehetnek veletek. Mózes azonban azt felelte: Inkább neked kellene véresáldozatra és égőáldozatra valót adnod nekünk, hogy azt készítsük el Istenünknek, az ÚRnak! Velünk fog jönni jószágunk is, nem marad itt egy fia sem, mert abból veszünk, hogy tiszteljük Istenünket, az URat. Mert magunk sem tudjuk, míg oda nem érünk, hogy hogyan kell majd tisztelnünk az URat. De az ÚR megkeményítette a fáraó szívét, és nem akarta elbocsátani őket. Ezt mondta neki a fáraó: Takarodj előlem! Vigyázz, ne kerülj többé a szemem elé, mert meghalsz, ha még egyszer meglátlak! Mózes így felelt: Jól mondod. Nem látsz engem többé!

Ex.7-10

Élt Úc földjén egy Jób nevű ember, aki feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat. Hét fia és három leánya született neki. Hétezer juh, háromezer teve, ötszáz pár ökör és ötszáz szamár volt a jószága, és igen sok szolgája volt. Ez az ember tekintélyesebb volt minden keleti embernél.
Fiai lakomát szoktak tartani odahaza, mindegyik a maga napján. Ilyenkor üzentek három nőtestvérüknek, és őket is meghívták, hogy velük együtt egyenek és igyanak. Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal.

Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az ÚR előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is. Az ÚR megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az ÚRnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. Erre ezt mondta az ÚR a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. A Sátán így felelt az ÚRnak: Nem ok nélkül féli Jób az Istent! Hiszen te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá arra, amije van, majd káromol még téged! Az ÚR ezt felelte a Sátánnak: Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet! És eltávozott a Sátán az ÚR elől.

Egyszer, amikor Jób fiai és leányai lakomáztak, és borozgattak elsőszülött testvérük házában, hírnök érkezett Jóbhoz, és így szólt: A marhákkal szántottak, a szamarak pedig mellettük legelésztek. De a sébaiak rájuk rontottak, és elvitték azokat, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: Istentől tűz hullott az égből, amely megégette, és elpusztította a juhokat és a legényeket. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: A káldeusok három csapatban rajtaütöttek a tevéken, és elvitték azokat, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: Fiaid és leányaid lakomáztak, és borozgattak elsőszülött testvérük házában. De hirtelen nagy szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a fiatalokra, és meghaltak. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked.
Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve! Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen.
Jób1

Mózes és Áron

- A népnek meg kell tanulnia bízni vezetőiben, ahhoz, hogy ez sikerüljön, Mózes és Áron sok mindent meg kell tegyen

- Persze régen egy vezetőnek sokkal nagyobb volt a tekintélye, de azt, amit ma nem lehet megcsinálni – hogy ha nem tetszik valami, megkövezik – akkor meg lehetett

- Mózes és Áron nem azt teszi, amihez kedve van, hanem amit meg kell tegyen: amit Isten parancsol nekik

- Semmit nem tesznek önhatalmúlag, minend Isten parancsára

- Az első három csodát a fáraó tudósai is meg tudják tenni (bot, a víz vérré válik, békák)

- Mózesnek és Áronnak be kell bizonyítania a fáaró előtt, hogy Isten van elég erős ahhoz, hogy a népet kihozza Egyiptomból, a fáraó nem hiszi

A csapások – az első kilenc:

- a víz vérré válik – a Nílus áradása, de nem a megfelelő időben;

- békák – ennek következtében elszaporodnak a békák – ez csak kellemetlen, de nem okoz kárt;

- a Nílus visszavonulásával jönnek a szúnyogok – ezt is ki lehet bírni;

- bögölyök – nagy legyek, ez már nagyon kellemetlen,mert csípnek; de eddig igazán nagy tragédia nem történik;

- a dögvész – valószínűleg a bögölyök hozzák be, elhullik egy csomó állat, itt már különbség van az egyiptomiak és a zsidók között, a zsidók állatai nem hullnak el, hogy lássák, hogy Isten védi őket;

- a hólyagos fekély – himlőféle, nagy hólyagokkal, magas lázzal; ebben is sokan meghalnak;

- jégeső – tudjuk, mekkora károkat tud okozni, Egyiptomban nem szokott lenni, ezért nagyon megijedtek; a fáraó itt ígéri meg először, hogy elmehetnek, de nem tartja be szavát; a

- sáskajárás – Afrika északi részén ennél nagyobb csapást a mezőgazdaságra nem lehet mérni; ott, ahol a sáskák végigmennek, semmi nem marad, pusztára tartolják a földet;

- sötétség – az egyiptomiak a napistenben hittek, azt hitték, meghalt az Istenük, napfogyatkozás, rémísztő;

- Félni kezdenek – Isten periódikusan ezért adja a természeti csapásokat, mert elfeledkezünk az istenfélelemről, bár van, akinek még ez sem használ, van, aki akkor fogadkozik félelmében, mint a fáraó, és utána elfelejti, hogy mit ígért

A nép

- A népnek igazából ez az első találkozása Istennel

- Meg kell tanulnia, hogy az ő Istene hatalmasabb minden egyéb istennél, akit Egyiptomban láttak

- Az egyiptomi istenek szépek, dekoratívak, és főleg láthatók, az ő Istenüket pedig nem szabad kiábrázolni, szinte semmit nem tudnak róla

- A zsidók, mint közösség, tkp most ismerkednek meg istenükkel

- Sok idő telik el, mire végre eljutnak a biztos istenismeretig, de most teszik meg az első lépéseket

- Az egész zsidó nép története példa: hogyan lehet eljutni Istenhez

Isten

- Nem sieti el a szabadítást

- A szenvedés és a csapások önmagunkról való tanulás folyamata és az Istenhez való viszonyunk megváltozása

- Isten kivárja, amíg a folyamatban eljutunk oda, ahonnan a következő lépcsőfokra fel tudunk lépni

Jób

- Jób, aki másképp szenved

- Ez a történet vége – az első történetben a zsidók a tanulási folyamat elején vannak, Jób a végén – megtanult Istennel való közösségben szenvedni, okét keresi a szenvedésnek, megpróbálja megérteni, hogy mi történt vele, mit cselekedett, amiért Isten ennyire sújtja

- Időben a két történet a bibliai zsidó történelem két véglete: az egyiptomi szabadulással kezdődik minden, Jób története pedig nem sokkal Jézus születése előtt íródik le

- 1000 év telik el a kettő között, a lenagyobb tanulság, amit a zsidók adtak a világnak, hogy a történelemben Isten keze látszik – a személyes történelmünkben is

- Ha visszanézünk életünkre, megláthatjuk Isten kezét